km/óra
  2025.03.26., szerda  •  Emánuel napja
Tíz nap fizetett többletszabadságra jogosultak a védekezésben részt vevők

Tíz nap fizetett többletszabadságra jogosultak a védekezésben részt vevők

Tíz nap fizetett többletszabadságra jogosultak a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő emberek a kormány szerdai döntésének értelmében - tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-hez eljuttatott közleményében, emlékeztetve Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére.

 

Az intézkedésről szóló kormányrendelet megjelent a Magyar Közlönyben. A jogszabály szerint két éven belül tíz nap többletszabadságra jogosultak a védekezésben részt vevő egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók, rendvédelmi dolgozók, katonák, honvédségi alkalmazottak, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és kormányhivatali dolgozók.


Az intézkedés több mint 170 ezer közszolgálatban foglalkoztatottat érint.


Arról, hogy ki jogosult a többletszabadságra, a rendőrök esetében az állományilletékes parancsnok vagy a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv szervezeti egységének vezetője, a katonáknál és a kormányhivatali dolgozóknál a munkáltatói jogkör gyakorlója, míg az egészségügyben és szociális intézményekben a munkáltató dönt.


A KTK kiemelte: a kormány ezzel az intézkedéssel is szeretné kifejezni köszönetét és megbecsülését a védekezés résztvevőinek, akik az elmúlt hónapokban segítették, hogy Magyarország legyőzze a járvány harmadik hullámát, és végrehajtsa Európa egyik legsikeresebb oltási programját. (MTI)
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 8. szám - 2025.03.24.
Savaria Fórum 34. évfolyam 8. szám - 2025.03.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Két autó karambolozott Sorokpolány és Rábahídvég között, egy ember meghalt
A szombathelyi hivatásos tűzoltóknak és mentőknek két embert kellett kiszabadítania a járművekből.
Baleset a kőszegi vonalon - Egy férfi lépett a sínek elé, túlélte (videóval frissítve)
Buszok közlekednek jelenleg. A 112press értesülése szerint egy férfi lépett a sínek közé, megsérült, de túlélte az esetet.