km/óra
  2023.09.26., kedd  •  Jusztina napja
TIPOhondria: izgalmas kiállítás nyílt Bonyhádi Károly munkáiból

TIPOhondria: izgalmas kiállítás nyílt Bonyhádi Károly munkáiból

TIPOhondria címmel nyílt meg Bonyhádi Károly tervezőgrafikus kiállítása az ELTE Savaria Egyetemi Központ Zero Galériájában kedden délután. A tárlat színházi plakátokat, logókat, tipográfiákat és könyvborítókat mutat be egészen április 11-ig.

 

Megtelt a Zero Galéria művészetkedvelőkkel. Bonyhádi Károly tervezőgrafikus alkotásaiból nyílt kiállítás. A tárlatot Fűzfa Balázs ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, beszélt az alkotóról és munkásságáról is. Kiemelte, hogy a logói, a plakátjai és a könyvborítói sejtéseket fogalmaznak meg nekünk a jövőről. Úgy tesznek, mintha a múltról, valaha volt művekről szólnának, miközben éppenséggel a jelenről és a jövőről fogalmaznak meg tűpontos sugallatokat a képalkotás nyelvén.


Bonyhádi Károly plakátokat, logókat, tipográfiákat és könyvborítókat alkot. A Weöres Sándor Színház előadásaihoz is ő készíti a posztereket, a kiállításon ezek közül is megtekinthetünk jópárat. A szombathelyi teátrum igazgatója, Szabó Tibor verset hozott a megnyitóra.


Bár a tervezőgrafikus munkái jellemzően megrendelésre készülnek, saját kreativitását is beléjük csempészi, ettől lesznek egyediek. Elárulta, felkérésre készülnek a munkák, ami bár behatárolja gyakorlatilag a tervezői fantáziát, de egyúttal izgalmas kihívás is az, hogy a saját gondolatait és a megrendelőnek az elképzeléseit is beleálmodja a plakátba vagy az adott tervezőgrafikai munkába.


A TIPOhondria című kiállítást április 11-éig lehet megtekinteni.

 

Fotó: Mészáros Zsolt

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Halálos baleset történt Sorokpolánynál
Egy gépkocsivezető vesztette életét abban a balesetben, amely a 8704-es számú úton történt a Sorokpolány térségében - adta hírül a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
legfrissebbek
Hatból hat: újabb zöld-fehér futsalsiker, a Kecskemét is meghajolt a Haladás előtt
A szombathelyiek 5-0-s győzelemmel tartották itthon a három bajnoki pontot.
Világsztárok az MSH színpadán
A jubiláló Művelődési és Sportház dicsőséges éveket, évtizedeket élt meg a rockzenében is. Ha valaki a nyolcvanas éveket böngészi, szinte hihetetlen dolgokra lel. Az elzárt határvárosban meghatározó lett a minőségi rockzene, világsztárok adták egymásnak a kilincset. Hihetetlen, kiket hallhatott és láthatott élőben egy mezei rocker.
Temetői séta lesz október elején
Orvosok és gyógyszerészek síremlékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Szent Márton utcai temetőben október 5-én délután. A Szombathelyi Szépítő Egyesület rendezvényén a sétát Orbán Róbert vezeti.
SZEDIK: Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!
Intézményünk fogyatékkal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói egy közös participációs programban vesznek részt, melynek célja a társadalmi elfogadás és befogadás erősítésén alapszik, írja közösségi oldalán a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ.
Ötven vaddisznót lőttek ki a vadászok Szombathelyen
Augusztus 31-ig hat ütemben összesen 50 belterületen élő vaddisznót lőttek ki Szombathelyen, írja a szeptemberi közgyűlésre készült anyag.