km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Test és lélek a Habsburgok árnyékában

Test és lélek a Habsburgok árnyékában

Bemutatták Keppel Csilla történész kötetét szerdán a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

A kiadvány a szombathelyi kórház történetét mutatja be, forrásai egészen 1823-ig nyúlnak vissza. 1823-ban az Emberbaráti Egylet nyitotta meg az első olyan magánkórházat Szombathelyen, amely már nem elfekvőként működött, hanem a betegek gyógyítására specializálódott.

 

Keppel Csilla nagyapja, Smidt Lajos sebész 1946-tól három éven át elnökként irányította az egyletet, és ő volt az intézmény utolsó igazgatója. Megmentette a kórház fontos dokumentumait, amelyek most a Smidt Múzeum gyűjteményét gazdagítják. Történész unokája a Test és lélek a Habsburgok árnyékában című kötetéhez ezeket a forrásokat használta fel.

 

A kötetet szerdán mutatták be a Berzsenyi Dániel Könyvtár dísztermében. Elsőként László Győző alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Alpolgármester elmondta, hogy “Egy komplex szakmai és lenyűgözően érdekes alkotást tarthatunk majd a kezünkben, mely egyszerre tudományos munka, helytörténeti alkotás és izgalmas olvasmány is egyben.” Megköszönte Keppelnek a kutatást, a szakmai munkát és hogy ezzel az alkotással Szombathely történetének fontos szegmenség ismerhetjük meg.

 

A szerző maga beszélt a kötetről. Összefoglalta kutatásait, bemutatta néhány értékes forrásanyagát, és elmondta, mi inspirálta a könyv elkészítésére. A bemutatót pódiumbeszélgetés követte, Prof. Dr. Horváth Boldizsár főorvos, orvostörténeti kutató, Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Dr. Keppel Csilla részvételével, Spiegler-Kutasi Nikoletta könyvtáros vezetésével.

Fotó: Bonyhádi Zoltán

kapcsolódó galéria
címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.