km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Teljesíti az SZKKA a város kérését, létrejönnek a felügyelőbizottságok

Teljesíti az SZKKA a város kérését, létrejönnek a felügyelőbizottságok

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia Sport Kft. taggyűlése, valamint a sportegyesület közgyűlése megszavazta, hogy a Sport Kft.-ben és a sportegyesületben is létrehozzák az önkormányzati részvétellel működő felügyelőbizottságot, továbbá elfogadta, hogy a felügyelőbizottságokba az önkormányzat a megszavazott Koczka Tibor személyében egy tagot delegál, olvasható a közleményükben.

Mint írják, a létrehozott felügyelőbizottságok – melyeknek Koczka Tibor mellett a szülők képviseletében Vanesson Dóra, a szurkolók képviseletében Pataki Tibor a tagja – a jövő héten meg is tartják alakuló ülésüket. Ezzel minden akadály elhárul az elől, hogy a 2023. évi költségvetésben biztosított 15 millió forint támogatást megkapja klubunk.

„A Szombathelyi KKA továbbra is transzparensen és a várossal együttműködve üzemel. Az önkormányzat együttes feltételeit is teljesítettük, ezért bízunk benne, hogy Dr. Nemény András polgármester is betartja a májusi szurkolói ankéton elhangzott ígéretét, miszerint „amennyiben felügyelőbizottsági tagot delegálhat a város a Sport Kft-be és az egyesületbe, akkor már maga a delegáció ténye után megkapja a pénzt a klub” – fogalmaznak.

Hozzátették még, hogy az SZKKA egy olyan összetartó közösség, melynek a csapatai Szombathely hírnevét öregbítik évről-évre. Utánpótláscsapataik sikerei mellett a felnőtt gárdájuk a tavalyi veretlen szezon után újoncként az NB I élmezőnyében vitézkedik. A sajátnevelésű, élvonalban brillírozó játékosok a szombathelyi gyerekek példaképei. Szeretnék, ha a városvezetés is felismerné, hogy Szombathelynek szüksége van a kézilabdára és a várossal közösen érhetik el, valamint élhetik meg az SZKKA sikereit a szezonban, hangsúlyozták. 

Fotó: archív/Pataki Gergő
 
kapcsolódó cikkek
Kézilabda: a város továbbra is elkötelezett az SZKKA csarnokprojektjének megvalósításában
Kézilabda: a város továbbra is elkötelezett az SZKKA csarnokprojektjének megvalósításában
Közleményt juttatott el lapunkhoz dr. László Győző, Szombathely MJV sportért felelős alpolgármestere Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szombathelyi Kézlabda Klub és Akadémia (SZKKA) együttműködéséről.
Az SZKKA szerint a város által felajánlott telken több mint 1000 köbméter illegális hulladék és építési törmelék van
Az SZKKA szerint a város által felajánlott telken több mint 1000 köbméter illegális hulladék és építési törmelék van
Illegális hulladékkal és építési törmelékkel felhalmozott telekre építsünk csarnokot a gyerekeknek?, ezzel a címmel küldött sajtóközleményt lapunknak Szombathelyi KKA.

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Hallay Zalán is a Haladás játékosa
Hallay Zalán 2005.11.22-én született Budapesten, egész életében Újpesten élt és focizott. Tavaly a lilák II. csapatában szerepelt, az itt nyújtott teljesítményével hívta fel magára a Hali szakmai stábjának a figyelmét. A 19 esztendős futballista a védelem mindkét oldalán bevethető, de a középpálya közepén is hasznosan tud focizni, olvasható a Szombathelyi Haladás Facebook-oldalán.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Sziget: éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők.
Karbantartás miatt változik a menetrend a győri vasútvonalon a hétvégén, érinti a szombathelyi IC-ket is
Változik a menetrend a győri vasúti fővonalon a hétvégén a Szárliget és Tatabánya közötti karbantartás miatt - közölte a Mávinform csütörtökön a honlapján.
Kapibara kölykök születtek a debreceni állatkertben
Kapibarák (vízidisznók) születtek a debreceni állatkertben: Diégó és Mika három kölyke egészséges és eleven, a szárazföldi pihenőtől a frissítő pancsolóig mindenhova követik az anyjukat a Dél-Amerika kifutóban - jelezte a park információs szolgálata.