km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Teljesen megújult és interaktív vadászkiállítással gazdagodott a bodajki kastély

Teljesen megújult és interaktív vadászkiállítással gazdagodott a bodajki kastély

Részben klasszikus elemeket tartalmaz főként trófeák, preparátumok formájában, a 21. századi jelleget pedig újszerű interaktív elemekkel, digitális tartalmakkal hozták létre

Kívül-belül felújították a bodajki kastélyt, emellett a közel héthektáros angolpark is teljesen megújult, valamint megépült egy portaépület, ahol további két kiállítótér jött létre - mondta el a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és az épületben berendezett vadászkiállítás kurátora a szombati ünnepélyes megnyitó előtt rendezett pénteki sajtóbejáráson.

 

L. Simon László örömének adott hangot amiatt, hogy az egykori Hochburg-Miske-kastélyban teljes egészében magánakaratból jött létre a Bodajki Vadászkastély, amelyben Magyarország legújabb vadászkiállítása látható. A főigazgató megjegyezte, hogy a tárlaton látható trófeagyűjtemény több mint másfél milliárd forintot ér, és magánfelajánlásokból került a kastélyba.

 

L. Simon László elmondta, hogy a klasszicista kastélyépület mellett a közel héthektáros angolpark is teljesen megújult, valamint megépült egy portaépület, ahol további két kiállítótér jött létre. A kastély és a portaépület együttesen 923 négyzetméternyi kiállítóteret jelent, ezeken felül a parkban található hat üvegpavilon, amelyekben az öt magyar nagyvadfajtát (dámvad, vaddisznó, gímszarvas, őz, muflon) és a magyarországi dúvadakat mutatják be.

 

A kiállítással kapcsolatban megjegyezte: részben klasszikus elemeket tartalmaz főként trófeák, preparátumok formájában, a 21. századi jelleget pedig újszerű interaktív elemekkel, digitális tartalmakkal hozták létre. Érdekesség, hogy a preparátumok nem üvegfalak vagy kordonok mögött állnak, a látogatók közvetlenül a kiállított tárgyak között járják végig a tárlatot, ezért az csak tárlatvezetéssel, előzetes regisztráció után látogatható. Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy Bodajk környékén több jelentős kastélyt felújítottak a közelmúltban, amelyek mindegyike jelentősen hozzájárul a turizmus fellendítéséhez.

 

 Wurczinger Lóránt, Bodajk város polgármestere felidézte, hogy sokat küzdöttek az épület megmentéséért, amely az utóbbi időben nagyon rossz állapotba került. Bodajkon a 17. század végén Haas-Hochburg János épített udvarházat, ennek felhasználásával épült meg a 19. század közepén a klasszicista kastély báró Miske József jóvoltából. Építőjéről nincs információ, a szakemberek Hild Józsefhez kötik a stílusjegyek alapján.


Grünfeld Jakab 1893-ban vásárolta meg a birtokot és a kastélyt, amelyen családja az 1940-es évekig gazdálkodott. A háború során megrongálódott épületet 1964-ben újították fel, majd az 1990-es évek elejéig turistaszállóként működött. 2007-ben az önkormányzat eladta, azóta üresen állt. A főigazgató közölte, hogy a beruházás összköltsége 3,2 milliárd forint volt, ebből 1,4 milliárdot a Magyar Turisztikai Ügynökség biztosított a Kisfaludy Program keretében.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.