km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Tapintható Univerzum: híd a látó és látássérült emberek között

Tapintható Univerzum: híd a látó és látássérült emberek között

A Fehér Bot Napján zárta érzékenyítő hetét a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete az Agorában. Utolsóként a Tapintható Univerzum elnevezésű interaktív kiállítással várták a látókat és látássérülteket is.

 

A Jupitert is kézbe foghatták a speciális tárlaton azok, akik másképp nem láthatták a bolygó modelljét. A Föld domborzati térképét hetekig festették a kiállítás megalkotói. Mindent erős, modellezéskor használt anyagokkal színeztek, hogy bírják a sok-sok érintést.


Csiszár Tamás, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete tagja elmondta, ha tanultak is középiskolában az égitestekről, egészen más hallani, megtapasztalni a felszínt. S pontosan ez a célja a Bakonyi Csillagászati Egyesületnek, amely az országban egyedülálló tárlatot hozott létre. Eddig csak Veszprémben, Békéscsabán és a fővárosban nyílt ilyen tárlat.


Ivanics-Rieger Klaudia, a Bakonyi Csillagászati Egyesület alapító tagja hozzátette, már évek óta gondolkodtak azon, hogy ki az a csoport, akikhez a csillagászatot nagyon nehéz elvinni, nagyon hamar rájöttek arra, hogy bizony a látássérültek. Hiszen a legtöbb ember tényleg abban gondolkodik, hogy a csillagászat egyenlő azzal, hogy valaki belenéz a távcsőbe.


Ennél most sokkal többet mutattak meg a szervezők az érintetteknek. 


Az AGORÁBAN egész héten érzékenyítő programsorozat zajlott, amelyet a Fehér Bot napi ünnepséggel és a különleges kiállítással koronázott meg a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének Vas Megyei Egyesülete.


Bősze György, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete elnöke kiemelte, ezzel a tárlattal a látó és látássérült emberek között egy hidat próbáltak elkészíteni, alkotni. Ugyanúgy, ahogy a látók, színesen meg tudják nézni ezeket az égitesteket, a látássérültek a kezükbe tudják venni, tapintásuk segítségével tudják ezt érzékelni.


A Bakonyi Csillagászati Egyesület interaktív kiállításán mintegy háromszázan vettek részt.

 

Fotó: Nagy Jácint
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.