
SZOVA: kitelepülés, előadás napközis táborban
A Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium nyári napközis táborában tartottak foglalkozást a lelkes alsó tagozatos gyerekeknek a SZOVA Zrt. munkatársai.
Mint a cég közösségi oldalán olvasható: "Tánczos Andrea hulladékgazdálkodási asszisztens kolléganőnk vezetésével WC papír guriga, színes papír, ragasztó és olló segítségével vidám denevérek, mosolygós kiscicák és ötletes SpongyaBobok készültek. Süle Lilla hulladékkezelési csoportvezető szelektív hulladékgyűjtésre szolgáló sárga zsákjából újrahasznosítható anyagok kerültek elő, melyet a gyerekek lelkesen válogattak szét anyagfajták szerint és beszélték meg a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás fontosságát.
Szombaton a Reptéren tartott családi napot az Összefogás a Mosolyért Egyesület. Dr. Bazsó Dóra, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Csecsemő-és Gyerekgyógyászati Osztályának adjunktusának felkérésére a SZOVA NZrt. kollégái is mosolyt csaltak a krónikus beteg gyerekek és szüleik arcára. A tűzoltó-, mentő-, és rendőrautók mellett a kukásautóba is beszállhatott minden érdeklődő gyerkőc és felnőtt, valamint megnézhették azt is, hogyan emeli fel a kukát a gépjármű ürítő szerkezete. Asztalunknál vidám, színes lepkék és mosolygós polipok készültek WC papír guriga, színes papír és színes ceruza segítségével, miközben a szelektív gyűjtés és újrahasznosítás fontosságáról is beszélgettünk."

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.