km/óra
  2022.08.13., szombat  •  Ipoly napja
Szőnyegáruház reklámjait vizsgálja a versenyhivatal

Szőnyegáruház reklámjait vizsgálja a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Szőnyeg galéria Kft.-vel szemben, mivel a budapesti cég reklámgyakorlata több szempontból is tisztességtelenek minősülhet, a kereskedés többek között ál-végkiárusítással és fiktív akciókkal próbálhatja meggyőzni a fogyasztókat.

 

A nemzeti versenyhatóság csütörtöki, MTI-nek küldött közleménye szerint a kft. többek között a legnagyobb kereskedelmi televíziókban, illetve országos rádióadókon futó reklámjai vélhetően több szempontból is megtévesztik a fogyasztókat.


A versenyhivatal szerint a cég feltehetően megalapozatlan állításokkal hirdeti piaci elsőségét és termékválasztékának nagyságát, továbbá megtévesztően állíthatja, hogy végkiárusítást tart, "felszámolási kedvezményt" ad minden szőnyegre, illetve "véglegesen bezárja üzletét" - miközben nem áll szándékában felhagyni a tevékenységével.


A GVH közölte: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 31. évfolyam 28.szám - 2022.08.12.
Savaria Fórum 31. évfolyam 28.szám - 2022.08.12.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
Kapus, edző, példakép: felavatták Szarka Zoltán emléktábláját
Emléktáblát állítottak a Haladás és a magyar olimpiai válogatott egykori kapusának, Szarka Zoltánnak a Haladás Sportkomplexumnál. Az avatást pénteken tartották a 2016-ban elhunyt kiváló sportoló 80. születésnapján.
Joskar-Ola Napok 2022: koncertek, gyermekprogramok, bemutatók a hétvégén
Pénteken kezdődött a Joskar-Ola Napok programsorozata koncertekkel, bemutatókkal, vidámparkkal és gasztrotérrel. 
Megerősítik Toronyban a lignitbányászatot tiltó helyi rendeletet
Nincs folyamatban bányászati koncessziós pályázat, ami érintené Torony község körzetét - ezt a választ adta a Technológiai és Ipari Minisztérium Balassa Péter országgyűlési képviselő kérdésére, kell-e attól tartani, hogy lignitbánya nyílik Vas megyében. A toronyiak szerint azonban ez semmire sem biztosíték. A következő testületi ülésen megerősítik a bányászatot tiltó helyi rendeletet.
Olaszországban a nyári szezon csúcsnapjait élik a mostani hétvégén
Alig maradt üres szoba a szállodákban és bérelhető napernyő a strandokon Olaszországban az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe előtti hétvégén, amely a pandémia előtti idegenforgalmi adatokat idézi a CNA kereskedelmi szövetség adatai szerint.
Kiadták a figyelmeztetést: zápor, zivatar, jégeső is lehet
Szombaton Magyarország egész területén elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.