km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Szombaton 41 strandon indul a Mozdulj Balaton!

Szombaton 41 strandon indul a Mozdulj Balaton!

A hétvégi szervezett programnapok általában szombatonként lesznek, és 14 órakor kezdődnek.

Idén 34 Balaton-parti település 41 strandja csatlakozott a szombaton startoló Mozdulj Balaton! szabadidősport-rendezvénysorozathoz, melynek során ingyenes, szervezett sportlehetőségekkel várják az érdeklődőket - tájékoztatta csütörtökön a főszervező az MTI-t. Ács Lajos elmondta, 19. alkalommal rendezik meg az eseménysorozatot, amely nyolc héten át tart, hétvégente biztosítva szervezett programokat a sportolni vágyóknak, strandolóknak. Arról is beszámolt, hogy évről évre nő a program népszerűsége, ami annak is köszönhető, hogy folyamatosan fejlesztik az eszközparkot. Tavaly 39 ezren regisztráltak a szervezett eseményekre, de ennek többszöröse használja a telepített sporteszközöket, amelyek a hét minden napján ingyenesen hozzáférhetőek.

 

"Az elmúlt évek alatt már százmillió forintot meghaladó összegért telepítettünk sporteszközöket a résztvevő strandokra, amelyeken gondot fordítanak a homokos pályák karbantartására és a vízi eszközök időbeni kihelyezésére is" - fejtette ki Ács Lajos. A programot a Honvédelmi Minisztériumhoz került sportért felelős államtitkárság négymillió, a Balaton Fejlesztési Tanács ötmillió, az érintett önkormányzatok pedig strandonként 130-130 ezer forinttal támogatják, aminek köszönhetően nem áll le a fejlesztés - tette hozzá.

 

"Az idei cél, hogy minden csatlakozó strandon legyen szabadtéri pingpong asztal, és az öt vízi sporteszközből legalább négy" - jegyezte meg. A balatoni nyárhoz közel két évtizede hozzátartozó szabadidős rendezvénysorozaton a legnépszerűbb sportágaknak eddig a strandröplabda, a vízi játékok és a strandfoci bizonyultak, de közkedvelt volt a tollaslabda, az asztalitenisz, a fitt gépek használata, a streetball, a teqball és a lábtenisz is - a beszámoló szerint. 

 

A csatlakozó települések többnyire egy-egy strandjukkal neveztek be a programba. Balatonfüred, Gyenesdiás, Balatonszárszó, Balatonszemes és Balatonföldvár továbbra is két-két stranddal vesz részt az eseményeken, Balatonszemes, pedig a települések közül elsőként, harmadik strandjának felvételét is kérte. A hétvégi szervezett programnapok általában szombatonként lesznek, és 14 órakor kezdődnek, de ez strandonként eltérő lehet. A csatlakozott strandok listája és a helyi szervezők elérhetősége hamarosan felkerül a mozduljbalaton.hu honlapra - közölte a főszervező. A programsorozat a hagyományos vonyarcvashegyi sporttalálkozóval zárul augusztus 27-én, ahol a Mozdulj Balaton! tavaly elhunyt ötletgazdájáról és korábbi főszervezőjéről, Bartsch Jánosról elnevezett Örökös Vándordíjért mérkőznek majd meg egymással a strandok csapatai.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.