km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Szombathelyi piac: megszervezik a házhoz szállítást

Szombathelyi piac: megszervezik a házhoz szállítást

A piacon tájékozódott a szombati helyzetről dr. Nemény András, Szombathely polgármester. A Facebook-oldalára kiposztolt bejegyzés alapján rendben működött a vásárcsarnok.

Az önkormányzat a héten döntött úgy, hogy egyszerre csak 100 ember tartózkodhat a piaci csarnokban. Pénteken aztán felkerült a világhálóra egy fotó, amelyen a tömött sorban álló emberek várakoznak az utcán – sok volt köztük az idős ember. Emiatt aztán a pénteki online sajtótájékoztatón is felvetődött, mi lesz a piaccal.


A polgármester ekkor elmondta a város nem tervezi a piac bezárását, ahol egyébként már csak élelmiszereket lehet csak vásárolni. A vevők akkor egész egyszerűen máshova, valószínűleg a szupermarketekbe mennének. A polgármester jelezte, felügyelik jövőben a biztonságos védőtávolság betartását, az árusoknak is osztanak maszkot, és megszervezik, hogy rendelni lehessen, az árut pedig önkéntes futárok viszik házhoz.


 


A polgármester szombaton látogatott ki a piacra, hogy meggyőződjön arról, mi a helyzet. „A piacon ma minden rendben volt, árusok maszkban, emberek türelemmel, sorban állás semmi, a kiszállítás szervezése folyamatban, az igazgatónő a helyzet magaslatán”, írta Nemény András a Facebook-posztjában. 


–  Látni akartam, hogy minden rendben van-e – mondta el érdeklődésünkre Nemény András. – Az igazgatónő most azon dolgozik, hogy az árusokkal együttműködve megszervezze a házhoz szállítást, ebben a város az önkéntesek munkájával tud majd segíteni. Ugyanis a legfontosabb most az, hogy a leginkább veszélyeztetett korosztályt, az időseket otthon tartsuk. Eddig is igyekeztünk az összes létező, rendelkezésre álló csatornán figyelmeztetni, informálni őket, ezután is ezt tesszük. 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Halálos tűz volt egy ökörítófülpösi szociális intézményben
Tűz ütött ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ökörítófülpösön az idősek otthonában csütörtök reggel, az intézmény egyik szobájában egy férfi holttestét találták meg a tűzoltók, huszonhat ember füstmérgezést szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Jövő kedden megkezdődik a Bartók körútnál lévő parkoló felújítása
A Bartók Béla körút 40. - Rohonci út 5-7. - Perintparti sétány 1. házak közötti nagy parkoló felújítása jövő hét kedden, április 2-án elkezdődik, Facebook-oldalán osztotta meg a hírt dr. Czeglédy Csaba, a körzet képviselője.
Óvodások díszítették fel a Fő téri tojásfákat
KSH: a bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).