km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Szombathelyi oltópontok: a közreműködő kormányhivataltól az elnémult telefonig

Szombathelyi oltópontok: a közreműködő kormányhivataltól az elnémult telefonig

A háziorvosok kérésére, a kormányhivatal útmutatása alapján látott neki a bruttó 4 millió forintba kerülő városi oltópontok kialakításának az önkormányzat, derült ki a dr. Nemény András polgármester által tartott keddi sajtótájékoztatón. A városvezető az online esemény végén élőben megint megpróbálta felhívni a kormánymegbízottat, azonban Harangozó Bertalant ezúttal sem tudta elérni.

Széles pályaíven mozgott a három, önkormányzati oltóhely ügye a ünnepi hétvégén: a város úgy tervezte, jól megközelíthető helyszínekre viszi ki az oltásokat a rendelőkből. Egy darabig úgy tűnt, rendben lesz a háziorvosok kezdeményezése, azonban múlt pénteken az utolsó bejárás elmaradt, a megyei oltási csoport vezetője, Harangozó Bertalan pedig elérhetetlennek bizonyult a polgármester számára. Ami utána következett, az még a sokat próbált, ellenséges kommunikációs edzett médiamunkásoknak is extra kuriózumnak bizonyult: a hivatalos kommüniké szerint semmi szükség sincs az oltási rendszerben önkormányzati oltópontokra – bár vannak olyan városok, ahol működnek. Mindezt a megyei pártlapnak sikerült összekötnie a sajtószabadság és a személyes támadások kérdéseivel is, így hétfőre akkora médiazaj támadt a történetben, hogy azon élő ember el nem igazodott. 
 

Levelet írtak a háziorvosok a kormányhivatalnak


Így aztán a polgármesteri online sajtótájékoztató az eddigi eseményeket tekintette át időrendben. Eszerint február 15-én kértek segítséget levélben a kormányhivataltól a szombathelyi háziorvosok, ekkor látszott már, hogy a szombathelyi rendelők alkalmatlanok mind az ütemezett (20 fő/nap), mind pedig a tömeges (50/nap) oltásokra.  Egy-egy rendelőben általában páros praxisok vannak, így az oltás és „a normál” betegellátásra érkezők együtt várakoznak, ami a jelenlegi helyzetben, amikor magas a fertőzések száma, különösen veszélyes. Emellett az oltással kapcsolatos adminisztráció is komoly feladatokat jelent, ezeket is nehezen tudják ellátni az orvosok.
A polgármester arról beszélt, hogy a háziorvosok a fentiek miatt kitaláltak egy rendszert, amelyben új, közös oltóhelyeket hoztak volna létre, külön diszpécserszolgálattal. Azért a kormányhivatalhoz fordultak, mert úgy látták, a szervezet rendelkezik a megfelelő jogosítvánnyal, financiális és egyéb lehetőséggel arra, hogy kialakítsa a oltóhelyeket, és azok megkezdjék a működésüket.  A kormányhivatal és az orvosok ezután közösen fordultak az önkormányzathoz, március 3-án pedig egyeztetést tartottak az ügyben, amelyen a járási tiszti főorvos és dr. Stánitz Éva, a Markusovszky Kórház orvosigazgatója is részt vettek. A megbeszélésen, a közös gondolkodást követően, négy oltóhelyben gondolkodtak az orvosok és a város: a Képtár, az Éva-malom és a mozi mellett a Kossuth utca 11. alatti ingatlan is felmerült, az utóbbi épp a kormányhivatal illetékeseivel történt bejárás után került le a listáról, mivel nem felelt meg. 

 

A város kérte, tisztázzák, van-e joga 


Dr. Nemény András polgármester beszámolt arról is, hogy a város rendkívül óvatosan járt el az ügyben, Harangozó Bertalanhoz fordultak, hogy a jogosultság kérdését tisztázzák (azaz van-e joga és lehetősége a városnak fellépni az ügyben). Mint mondta, a kormánymegbízott egyeztetett az illetékes államtitkárokkal (Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője), ezután kapta meg a választ az önkormányzat, hogy a polgármester joga, hogy a védekezés során átmeneti jelleggel döntsön "az élet védelméhez szükséges intézkedések" felől. Vagyis ekkor úgy tűnt, nincsen akadálya az önkormányzati oltópontok létrehozásának. 


Dr. Nemény András a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy György István ezek után nyilatkozta az MTI-nek hétfőn, hogy vannak önkormányzatok, amelyek "nagy aktivitást mutatnak" és oltóhelyeket hoznak létre, de erre jelenleg semmi szükség. Az oltóhelyek száma elegendő - szögezte le, hozzátéve: az oltásokkal akkor hagyják el az egészségügyi intézményrendszert, ha annak különleges indoka lesz. 

- Az állásfoglalás nélkül eszünk ágában sem volt kialakítani az oltóhelyeket – mondta dr. Nemény András -, különösen nem akkor, amikor nincs túl jó anyagi helyzetben a város. 

 

Megmondták, milyenek legyenek az oltópontok

 

A történéseket felidéző városvezető ismertette, hogy a kormánymegbízott a Vas Megyei Kormányhivatal, illetve a Szombathelyi Járási Hivatal népegészségügyi osztályának az illetékeseit bízta meg azzal, hogy járják be a Képtárt, illetve a volt Éva-malmot, mint lehetséges helyszíneket, és jelezzék, mi szükséges ahhoz, hogy az oltópontok az előírásoknak megfelelően és biztonságosan működjenek. A polgármester sorolt is néhány kérést (megközelítés mozgássérülteknek, külön be- és kijárat, elkülönített fektetőhelyiség, mellékhelyiségek stb.), amelyeket az önkormányzat végre is hajtott. Elkészítették az erről szóló dokumentációt, jelezték a kormánymegbízottnak, hogy készen állnak, jöhet a végső bejárás.

- Nincsen ma ennél fontosabb – idézte dr. Nemény András Harangozó Bertalan múlt heti reakcióját, és közölte azt is, a kormánymegbízottól azt kérték, hogy az oltásban segédkező önkormányzati vagy városi cégeknél dolgozó önkéntesek hadd kapjanak soron kívül oltást. A város hatvan ember névsorát küldte el, mondta Nemény András: - Ez volt az utolsó kommunikáció Harangozó Bertalannal. Ekkor történt valami, nem vette fel a telefont. A Védelmi Bizottság elnöke elérhetetlennek bizonyult az egyik tag számára, amivel veszélyhelyzetben a szombathelyiek egészségét, életét is kockára teszi. Csak feltételezem, hogy utasítást kaphatott, és maga is vívódik az lelkiismeretével, és úgy vélem, a népegészségügyi osztályon dolgozó orvosok is ezt teszik. Egyrészt az esküjük miatt, másrészt pedig ők kapták feladatul az oltóhelyek ellenőrzését, és mivel ez elmaradt, nem tudjuk megnyitni az oltási pontokat. Ez tragédia – tette hozzá a polgármester. 


Dr. Nemény András polgármester utalt a kormányhivatal múlt pénteken kiadott közleményére, amely szerint „Szombathely polgármestere a baloldali pártok oltásellenes kampányának részeként zavart próbál kelteni az oltásokkal kapcsolatban”, és a politikai haszonszerzés motiválja.  


- Nem mi találtuk ki a városi oltópontokat, a háziorvosok kérték a munkájuk megkönnyítése miatt, polgármesterként kutya kötelességem a város polgárainak érdekeit, egészségét szem előtt tartanom.  A kormányhivatal szabta meg, milyen feltételekkel alakíthatóak ki az oltóhelyek, az orvosok nyílt levélben erősítették meg ezt a hétvégén. Ma ismét egyeztettem velük, úgy nyilatkoztak, fenntartják az álláspontjukat, számukra a rendelőkön kívüli oltóhelyek és a város által rendelkezésre bocsátott, adminisztratív munkát végző személyek jelentik a megoldást. Ebben nincsen semmi poltiikai haszonszerzés.


Dr. Nemény András később beszélt arról is, hogy a háziorvosok maguk sem ismerik az oltási tervet, ami egyébként időnként változik, és a vakcinákból hol túl sokat, hol túl keveset kapnak, de például bizonyos fajtát át kell küldeniük az állami oltópontokra. 

 

Első a szombathelyiek biztonsága

 

A városi oltóhelyekről szóló előterjesztésre az Éljen Szombathely! frakció és a két független képviselő (Koczka Tibor és dr. Czeglédy Csaba) igennel szavazott, a Fidesz nem jelzett vissza, mondta el a polgármester. Nemény András arról is beszélt, hogy nem adják fel, ismét elküldték Képtár dokumentációját a kormányhivatal illetékeseinek, illetve engedélyt kértek az Éva-malomban (Schrammel-gyűjtemény) berendezett oltópont működésére is. 

 
- Ha a fideszes vezetésű Szekszárdon és Budapesten, az V. kerületben működhet önkormányzati oltópont, akkor mi miért nem hozhatunk létre ugyanilyent? Miért nem lehet a szombathelyieket is biztonságban tudni? – tette fel a kérdést a polgármester, aki kijelentette, törvénytelenül nem nyitják meg az oltópontokat, ugyanakkor mindenki érdeke, hogy legyenek külön oltóhelyei a háziorvosoknak, mert ők már egyre nehezebben bírják a munkát.


Dr. Nemény András kiemelte, az adminisztratív munkába 80 vagy akár több önkéntessel besegítenek, ez elsősorban az oltandók telefonos kiértésítését jelenti. A rendszer sajátossága, hogy ez nemcsak a háziorvosoknál beoltott személyeket jelenti, hanem azok felhívását is, akiket a körzeti orvosok küldenek az állami rendszerbe. A polgármester jelezte, az önkormányzat minden rendelkezésére álló eszközzel segíti az állami rendszer működését, ugyanúgy, ahogy eddig is tette. Mint mondta, nem mondott le arról, hogy beszéljen Harangozó Bertalannal, egy közös bejárás aktuális a héten az oladi Ernuszt-kriptánál, ami a kormánymegbízott szívügye. Én ott leszek, mondta a polgármester, aki a Facebook-on élőben közvetített sajtótájékoztató zárásaként az ugytudjuk.hu kérésére felhívta a kormányhivatal vezetőjét, de a hívott fél készüléke pár csengetés után foglaltat jelzett. 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.