km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Hátrányból fordítva nyert a Szombathelyi Haladás

Hátrányból fordítva nyert a Szombathelyi Haladás

A Merkantil Bank Liga 34. fordulójában a zöld-fehérek a kiesés elől menekülő Békéscsabát látták vendégül. Bár a vendégek szerezték meg a vezetést, a végén a házigazda ünnepelhetett. Végeredmény: 2-1.

A meccs előtt Rácz Barnabást köszöntötte Séllei Árpád: a születésnapját épp ma ünneplő középpályásunk Dorogon játszotta 100. bajnoki találkozóját a Haliban. A szeles, hűvös időben a hazaiak előtt adódott az első lehetőség, ám a 3. percben Molnár beadására érkező Csernik rosszul találta el a labdát, így a védők felszabadítottak.

A 7. percben megszerezte a vezetést a Békéscsaba: egy jobboldali szöglet után Albert zavartalanul fejelt a kapu jobb oldalába (0-1). A 10. percben egyenlíthetett volna a vasi alakulat: Borvető remekül ugratta ki Horváthot, a szélsőnk jobbról, éles szögből nem passzolt, hanem lőtt, Krnács a mezőnybe öklözte a labdát.

Jó iramban telt el az első negyed óra, mindkét gárda a támadást erőltette, így bár sok volt a hiba, eseménydúsan peregtek le a percek. A tempó nem hagyott alább, mindkét gárda ment előre becsülettel. A kiesés elől menekülő viharsarkiakon látszott, hogy csak három ponttal lennének elégedettek.

A 22. percben hatalmas Hali-ziccer maradt ki. Csernik tört be a 16-oson belülre, a labda Borvető elé került, a center 12 méterről lefordult védőjéről, lőtt, ám Krnács nagy bravúrral szögletre mentett. A 24. percben jött is a Hali-gól! Csernik ment el a bal szélen, középre adott, Borvető 4 méterről fejelt, Krnács ezt még bravúrral kiütötte a kapufa segítségével, de érkezett Horváth Rajmund, aki két méterről a hálóba sodorta a labdát (1-1)!

A hazai találat rendesen megzavarta a lilákat, pár percig csak elszórták a labdákat. Aztán Czékus egy kontravégén 25 méterről lőtt, de a labda fölé szállt, ha nem is sokkal. Az első fél óra teljesen fogyasztható focit hozott, ennél sokkal rosszabb meccseket is láttak már idén a drukkerek.

A 33. percben röviden szabadított fel Bora, a labdára Molnár csapott le, majd egy átemelős csel után 17 méterről, ballal alig lőtt a bal alsó sarok mellé. A meccs ezen periódusában már sokkal inkább a zöld-fehérek játszottak veszélyesebben, a csabaiak nem tudták megtartani a labdát. Jakab játékvezető volt a gyenge láncszem a játékrész hajrájában, nem igazán volt helyes ítélete a sporinak…

A fordulás után is maradt a jó iram, az iksz egyik csapatnak sem volt megfelelő eredmény. Az 51. percben 11-es jutott a Haladás: egy mintaszerű akció végén Krnács mellett Molnár eltolta a labdát, amikor a kapus elütötte a csatár lábát. A büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette, a labdát a jobb alsó sarokba vágta (2-1)!

Pásztor József cserékkel próbálta frissíteni csapatát, de a házigazda kontrollálta a meccset, többet birtokolta a labdát, a kontrákra nem adott lehetőséget a csabaiaknak. A vendégek szögletekkel, „nagybedobásokkal” próbálkoztak leginkább, de ezek után nem alakultak ki helyzetek. Hamed pályára küldése nem volt rossz húzás, a gyors csatár a 65. percben – lesről – kilépett a védők közül, de 16 méterről, balról gyengén lőtt, így Mursits biztosan ölelte magához a labdát. Kicsit leült a meccs, a Haladás játékába is egyre több hiba csúszott – jöttek is a cserék a vasiaknál is. Kiegyenlítetté vált a játék, sőt, a keletiek váltak kezdeményezőbbé. Jakab játékvezető gondoskodott izgalmakról – megint húzott jó néhány váratlan ítéletet, felpaprikázva ezzel a didergő hazai szurkolókat.

A Hali találata után alig adódott helyzet, rengeteg lett a pontatlan átadás, egyre többet szabálytalankodtak a játékosok, amit aztán vagy megítélt a bíró, vagy nem. Az utolsó negyed órára aktivizálta magát a Békéscsaba, a játék zömében a vasiak térfelén zajlott. A 80. percben Koródi került helyzetbe, miután nem tudott felszabadítani a hazai védelem, de 12 méterről nagyon gyatrál találta el a labdát, ami a kapu mellé gurult.

A hajrára maradtak izgalmak, a lilák támadtak az egyenlítésért, a Hali kontrákkal próbálkozott. Molnár a 89. percben kilépett a vendég védők között, 17 méterről lőtt, a labda a jobb kapufán csattant. A bíró hat perces hosszabbítást rendelt el – ezzel sem lett szimpatikusabb a hazai drukkerek körében. Mursits még bemutatott egy bravúrt a 95. percben...

Az eredmény már nem változott, a Haladás összességében megérdemelten tartotta itthon a három pontot.    

SZOMBATHELYI HALADÁS–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE   2–1  (1- 1)
Szombathely. Haladás Sportkomplexum, 628 néző, vezette:  Jakab Árpád (Vígh-Tarsonyi Gergő, Mohos Milán).
SZOMBATHELYI HALADÁS: Mursits – Nyíri, Csonka, Devecseri, Bolla – Horváth R. (Mayer 78.), Csernik, Csilus, Rácz (Tóth M. 69.), Csernik (Doktorics 69.) – Molnár R. (Katona 90.), Borvető (Lencse 78.). Vezetőedző: Michal Hipp.
BÉKÉSCSABA: Krnács – Puskás G. (Szalai 77.), Albert (Ilyés 90., Bora, Mikló – Fazekas, Zvara (Kitl 58.), Futó, Horváth P. (Koródi 77.) –  Czékus, Lukács R. (Hamed 58.). Vezetőedző: Pásztor József.
Góllövők: Horváth R. 24., Molnár (11-esből) 52. illetve Albert 7.

(Fotó: Nagy Jácint)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.