
Szombathelyen járt Závogyán Magdolna államtitkár - kulturális kérdésekről egyeztettek
A Vas Vármegyei Kormányhivatal meghívására Szombathely és térsége kulturális intézményeinek vezetői, vidéki polgármesterek, Szombathely MJV képviseletében Horváth Soma alpolgármester találkozott a Megyeháza dísztermében Závogyán Magdolnával, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkárával, hogy párbeszédet folytassanak a helyi közművelődési programokról, igényekről, irányelvekről.
A kormányzati köztisztviselő előadásában beszámolt az ország átfogó kulturális programjairól, 2010-től egészen napjainkig, majd átadta a szót az ágazat helyi képviselőinek, hogy meghallgassa felvetéseiket, kérdéseiket.
Szombathely kultúráért is felelős alpolgármestere, Horváth Soma elsőként arról szólt, hogy a Savaria Történelmi Karnevál, mely Vas vármegye legnagyobb kulturális rendezvénye, idén, évtizedek óta először, nem részesült a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásából. – Az NKA-nak van egy olyan pályázati szakasza, amelyből fesztiválokat szokott támogatni. Évtizedek óta a Karnevál is részesült ilyen támogatásból 13 és 20 millió forint közötti értékben. Az idén meghívásos alapon történt a kiírása: a szervező cég, bár meghívást kapott, támogatást azonban nem – mondta el az alpolgármester, s rákérdezett, hogy a következő időszakban, a 2026-os Savaria Karnevál tekintetében, számíthatunk-e NKA-s pályázatokra. Závogyán Magdolna a fesztiválok fontosságát hangsúlyozva arra biztatott, érdemes figyelni a pályázatkiírásokat.
Horváth Soma a megyei jogú városoknál lévő színházak, bábszínházak, azaz a Weöres Sándor Színház és a Mesebolt Bábszínház működésére is kitért, hogyan az valósulhat meg az állam és a helyi önkormányzat partneri együttműködésében. A korábbi erre vonatkozó ötéves keretszerződés ugyanis lejárt, s bár az ennek felújítását megcélzó egyeztetések lezajlottak, a szerződéskötés várat magára. Az alpolgármester kérdésére az államtitkár asszony azt a biztató választ adta, hogy a megállapodás tervezete a napokban meg fog érkezni a szombathelyi önkormányzathoz.
A fórumon a korábban állami, ma alapítványi fenntartású MMIK (Művészeti Népfőiskola) épületének pusztulását is felvetette Horváth Soma alpolgármester: az intézmény olyan városi civil és kulturális szervezetek székhelye is, mint a Mesebolt Bábszínház vagy az Ungaresca Táncegyüttes. S bár az állam próbált költeni az épület renoválására, annak állapota továbbra is kritikus. – Úgy vélem, ezen a ponton a Kormánynak kellene segítő kezet nyújtania – mondta el, mire Závogyán államtitkár asszony válaszában kifejtette, éppen az egyeztető fórum reggelén látogatott el az MMIK-ba Vámos Zoltán főispánnal, így érti a felvetett problémát, s ígéretet tett, próbálnak lehetőséget találni, hogy egy állami szintű összefogással stabilizálni lehessen az intézmény működését.
Csütörtök délelőtt, a kulturális egyeztető fórumot megelőzően a Savaria Múzeumban járt Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. A múzeumok helyzetéről és lehetőségeiről beszélgetett Csapláros Andrea múzeumigazgatóval, aki bemutatta az intézményt és körbevezette államtitkár asszonyt a "Változó kultúrák a változó tájban" című állandó kiállításban. |
Tp
Fotó:SZTV

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.