km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Szombathely segít a krízishelyzetben lévőkön

Szombathely segít a krízishelyzetben lévőkön

A Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. nyilvános sajtóbejárást tartott dr. László Győző, szociális ügyekért is felelős alpolgármester, valamint Kelemen Krisztián, a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság elnöke részvételével nemcsak a hajléktalanszállón, hanem azokon a területeken is, ahol életvitelszerűen élnek fedél nélküli emberek és segítségre, támogatásra szorulnak, olvasható a város honlapján.

 

Mint írják, a krízisidőszak a hajléktalan emberek ellátásában minden év november 1- április 30. napjáig tart. Ebben az időszakban a legfontosabb, hogy a lakhatásuk miatt, illetve a lakhatási körülmények okán krízishelyzetbe került embereket minél nagyobb számban a hajléktalan ellátás rendszerébe tereljük akkor is, ha nem szeretnék igénybe venni a szolgáltatásokat. Felhívják a figyelmet arra, hogy akarata ellenére senkit nem lehet az ellátásba vonni, viszont a szervezet munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a közterületen alkalmi jelleggel tartózkodó hajléktalan embereket a hajléktalan ellátásba tereljék.


A krízisidőszak krízismegbeszéléssel indul, amelyen a hajléktalan emberekkel kapcsolatba kerülő társszervezetek, a közterület-felügyelet, a rendőrség, a polgárőrség, az egészségügyi rendszer munkatársai, illetve a város tisztségviselői is részt vesznek a megbeszélésen. Kiemelkedő fontosságú a jelzőrendszer szerepe, hiszen az információáramlás fontossága az év ezen időszakában kiemelkedő jelentőségű.


A városban két utcai szolgálat négy szociális munkás közreműködésével látja el a feladatot. A Féhe NKft. megyei szinten működteti a téli időszakban a krízisautót, melynek munkatársai 0-24 órában várják a bejelentéseket. Ebben az időszakban a cél az életmentés, a fagyásos sérülések, illetve a tragédiák elkerülése.


A Zanati úti hajléktalanszálló az év 365 napján 0-24 órában várja a rászoruló ügyfeleket. A szálló szolgáltatásainak igénybevétele feltételhez nem kötött.


Az utcai szolgálat gépjárműveiben gyógyszer, tartós élelmiszer, konzerv, meleg tea, pokróc, hő védő fólia, vastag ruházat áll a hajléktalan emberek rendelkezésére, hogy krízis esetén segíteni tudjanak a szakemberek.


A Parkerdő környékén, valamint a város agglomerációjában élő, lakhatás céljára nem alkalmas ingatlanokban meghúzódó emberekre való odafigyelés szintén nagy jelentőséggel bír. A FÉHE kollégái napi ütemterv alapján végzik az ügyfelek felkeresését, gondozását. 


Az idei esztendőben nagyon fontos, hogy a lakásban élő, de fűteni nem akaró/tudó emberekre is odafigyeljünk. Ennek okán a Pálos Károly Családsegítő Szolgálattal napi szintű a kapcsolat, a szakemberek kidolgozott protokoll szerint végzik a munkájukat.


Fontos felhívni a lakosság figyelmét az egymásra való odafigyelés fontosságára, akár szomszédról, ismerősről, vagy idegenről érkezik a jelzés.

 

Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80-205-165

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.