km/óra
  2024.10.07., hétfő  •  Amália napja
EURO2024 – Szoboszlai Varga sérüléséről: Mindenki láthatta, hogy nagyon nagy a baj

EURO2024 – Szoboszlai Varga sérüléséről: Mindenki láthatta, hogy nagyon nagy a baj

Elsősorban a súlyos sérüléseket szenvedő Varga Barnabás esetével és állapotával foglalkozott a német sajtó a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának vasárnap esti mérkőzése után, melyen Magyarország 1-0-ra legyőzte Skóciát.

Csoboth Kevin 100. percben szerzett gólja azt jelentette, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a harmadik helyen végez a házigazdákat és a svájciakat is felvonultató négyesben, így még megvan az esélye arra, hogy továbbjusson.

A német sajtó ugyanakkor elsősorban a mérkőzés 68. percében történtekkel foglalkozott. Vargát egy középre ívelt szabadrúgásnál a skót kapus, Angus Gunn „letarolta”, aminek következtében a Vas megyei származású focista eszméletlenül terült el a földön. Később kiderült, a 29 éves futballista arccsontja több helyen eltört, agyrázkódást szenvedett, kórházba vitték és műteni kell, az Eb-n pedig a magyarok továbbjutása esetén sem szerepelhet már.

A Bild című napilap a beszámolójában a válogatott csapatkapitányától, Szoboszlai Dominiktól idézett, melyben a Liverpool légiósa azt kifogásolta, hogy a segítség lassan érkezett a pályára.

„Mindenki láthatta, hogy nagyon nagy a baj. Ilyen esetekben a másodpercek is számítanak, és bár nincs erre ráhatásom, de valamit muszáj lesz változtatni. Gyorsabban kell reagálni, sokkal gyorsabban, mert pontosan tudjuk, hogy egy ilyen helyzetben minden másodpercnek jelentősége van”

– idézték Szoboszlaitól.

A Süddeutsche Zeitung terjedelmes tudósítást közölt a magyar-skót találkozóról, melyben Varga esete mellett elsősorban a hajrában és a ráadásban történteket részletezték, kiemelve, hogy Skócia elbúcsúzott a kontinenstornától, Magyarország pedig még reménykedhet a nyolcaddöntőbe kerülésben.

A Die Zeit szinte kizárólag a Varga Barnabás sérülésével járó esetet részletezte, ugyancsak idézte Szoboszlait, valamint kiemelte, hogy a magyar játékosok szurkolókkal közös ünneplésekor a szentpéterfai csatár 19-es számú meze „volt a középpontban”.

A Die Welt drámai mérkőzésről írt a beszámolójában, egyfelől azért, mert a magyarok a 100. percben rúgott góllal szerezték meg a három pontot, másfelől pedig azért, mert a 68. percben az Eb-n addigi egyetlen góljukat szerző Vargát veszítették el súlyos arcsérülés miatt.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar válogatott Németországban légióskodó játékosainak, így Sallai Rolandnak, Willi Orbánnak, Gulácsi Péternek, valamint Szalai Attilának a közösségi médiaoldalakra elhelyezett posztjait idézte, de kitért rá, hogy többek között a francia válogatott sztárfutballista, Antoine Griezmann is jobbulást kívánt a megsérült magyar támadónak.

A csoportkör végén az első két helyezettek mellett hatból a négy legjobb harmadik jut tovább. A magyarok három ponttal és mínusz hármas gólkülönbséggel állnak, legkorábban kedden, legkésőbb szerdán derül ki, hogy ez elég-e a továbbjutáshoz.

 

(MTI)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak