km/óra
  2023.12.09., szombat  •  Natália napja
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Szlovéniában kötelezővé teszik az oltást az állami hivatalokban

Szlovéniában kötelezővé teszik az oltást az állami hivatalokban

Szlovéniában az állami hivatalok alkalmazottainak be kell oltatniuk magukat, vagy gyógyultsági igazolással kell rendelkezniük, ellenkező esetben nem dolgozhatnak ügyfelekkel - jelentette ki Zdravko Pocivalsek gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter pénteken Ljubljanában.

 

Kiemelte: a munkavégzéshez a jövőben nem lesz elég a negatív teszt. "Most, hogy van elég vakcina, az állam nem lehet túsza azoknak, akik ellenzik a kötelező oltást" - mondta, hozzátéve: a kormány azzal, hogy ösztönzi az állami hivatalokban dolgozók átoltottságát, példát akar mutatni másoknak. A tárcavezető egyben meggyőződésnek adott hangot, hogy a munkavédelmi jogszabályok lehetővé teszik ezt a lépést.


Szlovéniában hétfőtől szinte minden ágazatra kiterjesztette a kormány a koronavírus elleni védettségi igazolást. Minden olyan személynek rendelkeznie kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel, aki közvetlen kapcsolatba lép másokkal, olyan intézményben dolgozik vagy olyan tevékenységet folytat, ahol fennáll a vírus terjedésének veszélye.


Péntekre 998 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 szövődményeiben az elmúlt napon négy beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 278-an vannak kórházban, 61-en intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 1 019 524-en kaptak védőoltást, közülük 930 704-en már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 48, illetve 44 százaléka.


A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 1042 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 381 ezret. A vírus okozta betegségben az elmúlt napon nyolcan haltak meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8413-ra emelkedett. Kórházban 552 beteget ápolnak, 59-en vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 754 731-en kaptak védőoltást - a jogosultak 43,2, a felnőtt lakosság 51,9 százaléka -, közülük 1 643 710-en már a második adagot is felvették.


Vili Beros egészségügyi miniszter a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján hasonlóan fogalmazott, mint a szlovén gazdaságfejlesztési miniszter. Mint mondta: "a türelmünk véges, az oltottak nem lehetnek túszai az oltatlanoknak". Kifejtette, hogy a kórházban és intenzív osztályon kezelt betegek 80-90 százalékát nem oltották be. "A vírus az oltatlanok körében szedi áldozatait" - fogalmazott, és immár sokadjára az koronavírus elleni védőoltások felvételére szólított fel. (MTI)
 

Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.