km/óra
  2023.12.09., szombat  •  Natália napja
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Szlávik: még az első hullám sem ért véget

Szlávik: még az első hullám sem ért véget

Még Magyarországon sem ért véget a koronavírus-járvány első hulláma, hiszen mindennap érkeznek hírek újabb megbetegedésekről - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa kedden az M1 aktuális csatornán.

 

A főorvos elmondta, ugyan a vírushoz köthető halálesetek egyre ritkábbak, az továbbra sem zárható ki, hogy újabb gócok alakulnak ki az ország bármely pontján. Ugyanakkor a gócok megjelenése nem jelentené azt, hogy elkezdődött a második hullám, hiszen ezeket még jól lehet kezelni - jegyezte meg Szlávik János.


Hozzátette: jelenleg a leglogikusabb feltételezés, hogy a koronavírus nem fog eltűnni, hiszen - úgy tűnik - a terjedése nem függ a hőmérsékleti viszonyoktól. Ezért a legjobb megoldás a védőoltás kifejlesztése lehet. A vakcina kifejlesztése a főorvos elmondása szerint jól halad, vannak olyan oltások, amelyeket már embereken is tesztelnek. Ugyanakkor a végső eredmények csak az év végére, jövő év elejére várhatók. Szlávik János rámutatott, egy vakcina kifejlesztéséhez 5-15 év kell, viszont most kiderült, hogy a korszerű géntechnológiával ezt az időt jelentősen le lehet rövidíteni akár néhány évre. (MTI)

Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.
legfrissebbek
Tömeges jogsértést számolhatnak fel a magyar börtönökben
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete vethet véget az elmúlt hat évben kialakult kíméletlen hazai gyakorlatnak, amely a fogvatartottakat plexifallal választja el az őket látogató családtagjaiktól. Az ilyen elkülönítés csak akkor lehet jogszerű, ha azt valós biztonsági megfontolások indokolják.
Eljárást indított a Médiatanács a Sztárbox miatt
Ez már a második.
Vasárnaptól megint nagy változás jön a Szombathely-Győr-Budapest InterCity vonatközlekedésben
Egyrészt december 10-től a teljes Szentgotthárd-Szombathely-Győr-Budapest vonalon a MÁV-START Zrt. közlekedteti a vonatokat, de ami ennél is fontosabb utas szempontból – bár hivatalos MÁV-kommunikációt erről még nem láttunk –, hogy a menetrendből már kiolvasható: visszaáll a vonatközlekedés az eredeti rend szerint a teljes szakaszon, legalábbis az InterCityk esetében biztosan.
Őz ugrott egy autó elé Ják és Szombathely között
Az állat az erdőből szaladt volna át a szántóföld felé, amikor az érkező személyautó elütötte. Az őz betörte a szélvédőt és elszaladt.
Európa második legjobb pályaudvara a bécsi Hauptbahnhof
Először került be az Európai Pályaudvarok Indexébe a bécsi főpályaudvar, a Wiener Hauptbahnhof és a Zürichi Főpályaudvar után rögtön a második helyen végzett. A tesztelők többek között a rengetegmozgólépcsőt és liftet, az utastájékoztatást, az akadálymentességet, az üzleteket és az okostelefonos alkalmazást értékelték.