km/óra
  2024.10.16., szerda  •  Gál napja
Szlávik: a maszkhordás az alapvető védekezési eszköz

Szlávik: a maszkhordás az alapvető védekezési eszköz

Jelenleg a távolságtartás és a maszkhordás az alapvető védekezési eszköz a koronavírus-fertőzéssel szemben - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa egy online szakmai konferencián csütörtökön.

 

Szlávik János úgy fogalmazott, hogy hatalmas járványról lehet beszélni, amely nem csendesedik, és Magyarországon is emelkedik a fertőzések és halálesetek száma.


A szakember az IME egészségügyi szaklap konferenciáján kitért arra, hogy az influenzával összehasonlítva is veszélyesebb a koronavírus. Amerikai adatokat ismertetve elmondta, ott évente 30-40 millió influenzás megbetegedésre 30-40 ezer haláleset jut, míg a koronavírust már 6-8 millió amerikai kapta el, és már több mint 200 ezren haltak meg a vírus szövődményeiben.


Magyarországon az elmúlt hónapokban nem volt magasabb a halálozás, mint a koronavírus előtti években, de ez nem minden országra igaz - mondta a szakember, példaként Angliát, Spanyolországot, Olaszországot és Franciaországot említve. "Egyértelmű, hogy a halálozások emelkedéséért a koronavírus felelős" - emelte ki.


A tesztelésről Szlávik János azt mondta, Magyarországon naponta 6-12 ezer tesztet végeznek, és azokból mutatják ki az egyre emelkedő számú pozitív eseteket. A mintavételek száma tavaszhoz képest jóval több, és próbálnak újabb és újabb technikákat találni a pozitív esetek felkutatására - tette hozzá. Ezek közül a legmegbízhatóbb a PCR-teszt, amelyhez azonban speciális eszköz, szakértelem és megfelelő laboratóriumi háttér szükséges. Az utóbbi időben használatos úgynevezett antigénalapú gyorstesztek is elfogadják a vírus kimutatására, ezek negyedóra után kimutatják a pozitivitást - mondta.


Kiemelte, a maszkviselés az egyik alapvető eszköze a védekezésnek, azonban nem kell a maszkokat misztifikálni. Hatékonyság szempontjából nincs nagy különbség közöttük, hiszen míg egy egyszerű maszk 95 százalékos, a sebészi maszkoké 95-98, a speciális, ffp2, ffp3 maszkok 99 százalékos védelmet nyújtanak - közölte az infektológus. Az utcán, a hétköznapi életben az egyszerűbb maszkok is védelmet nyújtanak, azonban a védekezés másik fontos eleme a távolságtartás. Ha ezt a kettőt betartjuk, szinte nulla a megfertőződés esélye - hívta fel a figyelmet.


Szlávik János beszélt arról is, hogy a koronavírus nem csak a tüdőt támadja, a kezdeti fázis után az összes szervet képes megbetegíteni, többek között szív-, máj-, veseelégtelenséget okozva. Ez mutatja a vírus veszélyességét. A fertőzöttek 10-20 százaléka szorul intenzív ellátásra, és közülük 30 százalék hal meg - emelte ki.


A szakember felhívta a figyelmet, hogy a kezdeti tünetek megjelenésekor nehéz megkülönböztetni az influenzát a koronavírus-fertőzéstől. Izgalmas megfigyelésnek nevezte, hogy a braziloknál, akik megkapták az influenzaoltást, enyhébb lefolyású volt a koronavírus-fertőzés.


A koronavírus elleni védőoltásra térve a szakember elmondta, már több olyan törzskönyvezett oltás van Oroszországban és Kínában, amellyel több tízezer embert oltanak, és hatékonynak bizonyulnak. Hozzátette: kétszáz oltóanyag-jelölt van úgynevezett preklinikai vizsgálatban, ebből tíz van fázis 3 státuszban, vagyis amikor már sok emberen, járványos körülmények között próbálják ki azokat. Két-három oltóanyagot már törzskönyveztek is. Szlávik János szerint a jövő év elején, közepén meglesznek ezek az oltások. Valószínűleg először az egészségügyi és szociális területen, a kiemelt infrastruktúrában dolgozókat, az idős, krónikus beteget oltják először - mondta. Az átoltottság azonban még messze van - tette hozzá, hiszen ahhoz, hogy ez a vírus eltűnjön, az emberek 80-95 százalékát be kellene oltani. Ahhoz pedig, hogy a nagyobb járványokat elkerüljük, 50-60 százalékos átoltottságra lenne szükség. "Ettől még nagyon messze vagyunk" - fogalmazott Szlávik János. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A NATO nem a mi értékrendszerünk, mondta a Terror Háza Kutatási igazgatója Magyarországról
A Terror Háza Kutatási igazgatója szerint nem a helyünkön vagyunk, "Magyarországnak nem való a nyugati szövetségi rendszer".
Burkolatjavítási munkák miatt teljes útzár lesz több vármegyei mellékúton
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő időszakban burkolatjavítási munkákat végez a magyarnádaljai bekötőúton és a Csákánydoroszló-Vasalja összekötő utakon. Mind a két szakaszon 1-1 munkanapra teljes útzárat kell bevezetnie a szakembereknek a munkavégzés idejére.
Fehér Bot Nemzetközi Napja: ünnepség és érzékenyítő programsorozat
Október 15-én a Fehér Bot Nemzetközi Napján világszerte a vak és látássérült emberek helyzetére hívják fel a figyelmet. Ebből az alkalomból hétfő délután ünnepséget tartottak Szombathelyen, az AGORA-ban, mely az „Együtt Élünk” elnevezésű, öt napos érzékenyítő programsorozat nyitórendezvénye is volt.
Ebből a szombathelyi gimnáziumból tanulnak tovább a legtöbben az ELTE-n
Ezüst Eötvös-díjat kapott a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium az ELTE interaktív pályaválasztó fesztiválján, az ELTEfeszten.
Bődületes összegbe kerülne Szombathely cserére megérett vízi közmű hálózatainak kiváltása
Szombathelyen évi 10-12 kilométernyi víz- és szennyvíz gerincvezeték felújítás lenne sürgető, de a legrégebbi öntött vas, beton, azbeszt-cement, acél és horganyzott anyagokból készült csövek kiváltása is már nagyon időszerű. Az elöregedett vízi közmű gerincvezeték hálózat hossza a városban mintegy 320 kilométernyi, ezeket kicserélni majdnem annyiba kerülne, mint Szombathely kétévnyi teljes költségvetése.