km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
SZKKA: körömrágós hajrá után döntetlen a Kozármisleny ellen

SZKKA: körömrágós hajrá után döntetlen a Kozármisleny ellen

A szombathelyiek végig óriásit küzdöttek, hat másodperccel a találkozó vége előtt egyenlítettek, így alakult ki a 27-27-es végeredmény.

 

NŐI KÉZILABDA NB I/B 5. FORDULÓ

SZOMBATHELYI KKA - KOZÁRMISLENY KA 27-27 (13-15)

 

Rövidebb szünetet követően folytatódott a bajnokság az SZKKA csapata számára, amely vasárnap délután a Kozármisleny együttesét fogadta az Aréna Savariában. A vasiak a nyitányon elszenvedett vereség óta zsinórban három bajnoki mérkőzést nyertek, míg a baranyaiak két győzelemmel, egy döntetlennel, valamint egy vereséggel várták az összecsapást. A hazaiak szélsője, Varga Nikolett számára különösen érdekes lehetett a mérkőzés, ugyanis korábbi klubja ellen lépett pályára.

 

Mindkét csapat kimaradt akcióval kezdett, ezt követően hétmétereshez jutottak a szombathelyiek, amit Pődör Rebeka vágott kíméletlenül a léc alá. Szorosan alakult a mérkőzés eleje, fej-fej mellett haladtak a csapatok, gyors gólváltások után 3-3 állt az eredményjelzőn. Ezt követően aztán meglehetősen hosszú holtpont következett mindkét oldalon, egymás hibáiból, kapkodásából próbáltak élni a felek, tették mindezt sikertelenül. A gólcsendet büntetőből sem sikerült megtörni, erről Balogh Judit gondoskodott, Kulcsár Dorottya viszont második találatát megszerezve 4-3-ra módosította az eredményt. A vendégek egyenlítése után Tanaskovic, valamint Varga Nikolett góljainak tapsolhatott a hazai publikum, amely ezt jelentette, hogy először tudott kettővel vezetni az SZKKA (6-4). Ezt nem hagyta annyiban a Kozármisleny, amely villámgyorsan egyenlített, ráadásul 8-10-nél már ők voltak kétgólos előnyben, így léptünk be az összecsapás 20. percébe. Ebben a periódusban nem igazán találta a fogást a házigazda a kemény, kellemetlen vendég védekezésen, a kékmezesek őrizték minimális előnyüket. Szendrei Barbara szép, üres kapus gólt szerzett, a különbség azonban csak nem akart csökkenni, 12-15-nél Pődör Zoltán időt is kért. Bő két perc volt ekkor hátra az első játékrészből, amely finoman szólva sem telt eseménytelenül: mindkét oldalon jött egy kétperces kiállítás, majd egy hazai gól, ráadásul tizedmásodperceken múlott, hogy nem sikerült egy gólra zárkózni az SZKKA-nak, a szünetben 13-15 volt az állás.

 

Jó védekezéssel indították a vasiak a második etapot, a kínálkozó eséllyel azonban nem tudtak élni, 14-15 helyett egy üres kapus találatnak köszönhetően 13-16 állt az eredményjelzőn. Csakúgy, mint az első félidőben, ezúttal is Pődör Rebeka hetese nyitotta a hazai gólok sorát, de erre is volt válasza a baranyaiaknak, akik ráadásul ezt követően a négygólos előnyért támadhattak. Balogh Judit ezt másképp gondolta, a következő akciót azonban ismét nem sikerült góllal befejeznie a sötétmezeseknek, a vendégekkel volt a kapufa. Hátul jól működött az SZKKA gépezete, a védések is jöttek, támadásban azonban sok volt a hiba, a dekoncentráltság, így nem tudtak zárkózni Pődör Zoltán tanítványai. Varga Nikolett gólja nagyon fontos pillanatban érkezett, 15-17-re módosult az eredmény, ám ezután emberhátrányba kerültek a vasiak, amit nem tudtak kivédekezni (15-18). Nem adta fel a hazai alakulat, Tanaskovic lépett elő vezérré, két góljával pedig ismét egy volt közte (17-18). Sőt, mi több, újfent megvolt a lehetőség az egyenlítésre, ám ezúttal sem akart összejönni, a hibákat pedig könyörtelenül kihasználta a Kozármisleny, amely ismét el tudott lépni három góllal (17-20). Nagyon hasonló volt a forgatókönyv, mint az első félidőben, most is a vendégek voltak lépéselőnyben. 19-22-nél hátul a kapuba nem sokkal korábban érkező Christe Dalma, elöl pedig Varga Nikolett lépett elő vezérré, ők vették hátukra a csapatot, 22-22-nél pedig hosszú idő után ismét egyenlő volt az állás, a 48. percben jártunk ekkor. Az egyenlítés felpaprikázta a kozármislenyieket, 23-26-nál megint három volt közte, de Pődör Zoltán időkérése után Christe Dalma bravúrjai, valamint fontos, 7 a 6 elleni gólok következtek, 26-26-nál, három perccel a vége előtt pedig ismét eltűnt a hazai hátrány. Elképesztő hajrá vette kezdetét, egy átlövésgóllal ismét vezetett a Kozármisleny, kulcsfontosságú támadás előtt állt az SZKKA. Úgy tűnt, elveszik a játékvezetők a labdát a szombathelyiektől, végül nem így lett, Pődör Zoltán pedig elképesztő gyorsasággal rakta le az időkérést jelző "T" betűt az asztalra. Bő húsz másodperc volt vissza, Pődör Rebekáéknak sikerült egy hétméterest kiharcolniuk, amit értékesítettek is, 27-27 állt az eredményjelzőn. Hat másodperccel a vége előtt a vendégek is időt kértek, de már csak időntúli szabaddobásig jutottak, a mérkőzés 27-27-es végeredménnyel zárult.

 

Az SZKKA legközelebb október 16-án, szombaton lép pályára, amikor is a Szent István SE otthonában vizitál 18 órás kezdettel.

 

Fotó: Vágvölgyi Bálint/SZKKA

 

Malomsoki Cintia

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.
Ráküldték a Szuverenitásvédelmi Hivatalt Magyar Péterre
Külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy csütörtöki lapinformáció nyomán, a célpont Magyar Péter jogász, és az EP-választásokon induló Tisza Párt.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.
Lázár János is nagyon szeretné tudni, miért kapott kegyelmet K. Endre
Ezt az építési és közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta, az is elhangzott tőle: Varga Judit volt igazságügy miniszter tévedett vagy hülyeségeket beszélt a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen.