km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Szilágyi Áron a címvédés kapujában

Szilágyi Áron a címvédés kapujában

A kétszeres címvédő Szilágyi Áron bejutott a döntőbe a férfi kardozók szombati egyéni versenyében a tokiói olimpián.

 


London és Rio de Janeiro bajnoka negyedik asszójában, a legjobb négy között nagy csatában, 15-13-ra verte a georgiai Sandro Bazadzét.


A magyar idő szerint 14.15 órakor kezdődő fináléban az olasz Luigi Samele lesz az ellenfele, aki a dél-koreai Kim Jung Hvan ellen 6-12-ről fordított 15-12-re.


A Vasas 31 esztendős vívója fölényes győzelmekkel menetelt az elődöntőig, riválisa nála jóval szorosabb mérkőzéseket vívott, de a negyeddöntőben a verseny egyik favoritját, a világranglista-vezető, világbajnoki címvédő dél-koreai Oh Szang Ukot búcsúztatta.


Estére a négy pástból már csak egy volt a küzdőtéren, így minden szempár az aktuális találkozóra szegeződhetett.


Szilágyi gyúrással és iskolázással hangolt az összecsapásra - amelyet Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is a lelátóról tekintett meg -, Bazadze pedig rögtön az elején bizonyította, hogy nem volt véletlen az Oh elleni sikere, ugyanis gyorsan 3-0-ra, majd 4-1-re ellépett. Ezután azonban a címvédő pillanatai következtek, az egyenlítést jelentő találatot egy nagy ordítással ünnepelte, majd 6-4-re már nála volt az előny. Miközben a zárt kapuk ellensúlyozására a csarnok több pontjáról is felhangzott a "Hajrá, Áron!", "Gyerünk, Áron" buzdítás a társaktól, a MOB képviselőitől vagy a magyar újságíróktól, a szünetre 8-5-ös Szilágyi-vezetés mellett került sor.


A pihenő után Bazadze magára talált, kiegyenlített, és a meccs végéig egészen szoros csata alakult ki a felek között. Többször is videózni kellett, a georgiai rengeteget reklamált, de a legvégén a magyar nyugodt tudott maradni, és az ő szempontjából a nap legnagyobb csatája után diadalittasan csaphatott a levegőbe: készülhet pályafutása harmadik olimpiai döntőjére.        


"13-13-nál dőlt el, hogy ki nyeri meg ezt a csatát. 14-13-nál már látszott, hogy indiszponált az ellenfelem, addig viszont nagyon kemény csörte volt, végig vért kellett verejtékezni - kezdte értékelését a magyar vívó. - Nyugodt tudtam maradni, szerintem ennek köszönhető, hogy a végén jó akciókkal tudtam előrukkolni."


Szilágyi azt mondta: nem nézi meg a másik elődöntőt, pihen, majd újra melegít a döntőre. Hozzátette: hallja a lelátóról jövő biztatást, még ha nincs is a nagy, megszokott morajlás, és nagyon jól is esik neki.  


Szilágy Áronon kívül eddig négy nagyszerű elődjének - Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak -  sikerült megvédenie a címét férfi kardban, de egyéniben a triplázás még senkinek nem jött össze.


Közben kiderült, hogy az egyformán a 32 között kiesett Szatmári András a 21., Decsi Tamás pedig a 29. helyen zárta az egyéni versenyt.


Eredmények:


a 32 között:
Szilágyi Áron-José Quintero (venezuelai) 15-7
Max Hartung (német)-Decsi Tamás 15-8
Ali Pakdaman (iráni)-Szatmári András 15-12
a 16 között:
Szilágyi-Mojtaba Abedini (iráni) 15-7


negyeddöntő:
Szilágyi-Pakdaman 15-6
Sandro Bazadze (georgiai)-Oh Szang Uk (dél-koreai) 15-13
Kim Jung Hvan (dél-koreai)-Kamil Ibragimov (orosz) 15-14
Luigi Samele (olasz)-Enrico Berre' (olasz) 15-10


elődöntő:
Szilágyi-Bazadze 15-13
Samele-Kim 15-12


később:
bronzmérkőzés 13.20
döntő 14.15

 

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Illyés Tibor

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.