km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Szijjártó: a Lviv melletti támadás kiemeli a fegyverszállítás kockázatait

Szijjártó: a Lviv melletti támadás kiemeli a fegyverszállítás kockázatait

A Lviv közelében történt rakétatámadások kiemelik a magyar kormány azon korábbi döntésének jelentőségét, amely szerint nem engedi halált okozó fegyverek átszállítását Magyarország területén Ukrajna felé - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebookon.

 

Szijjártó Péter élő videóbejentkezésében hangsúlyozta, Magyarország - minden nyomásgyakorlás ellenére - kitart a területéről Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok tilalma mellett.


Kiemelte, egyre súlyosabbak a háborús cselekmények Ukrajna területén, azok egyre inkább nyugati irányba tolódnak.


Legutóbb Lengyelországtól néhány tíz kilométerre történt rakétatámadás, katonai szakértők szerint pedig ezeknek a támadásoknak az egyik demonstrációs célja az lehet, hogy az oroszok meg akarják semmisíteni azokat a fegyverszállítmányokat, amelyeket nyugati irányból kap Ukrajna - fejtette ki a tárcavezető.


Kijelentette, az orosz harci cselekmények világosan megmutatják, hogy ezek a fegyverszállítmányok Magyarországra és Ukrajna magyarok lakta Kárpátalja megyéjére is milyen komoly kockázatot jelentenének.


Szijjártó Péter beszámolt arról is, telefonon beszélt az ideiglenesen Lvivben tartózkodó Íjgyártó Istvánnal, Magyarorzság ukrajnai nagykövetével, aki elmondta, a városában nyugalom van a korábbi légi riadó ellenére.


A miniszter közölte, a magyar nagykövetség továbbra is Lvivben marad annak érdekében, hogy segítséget tudjon nyújtani a bajba kerülő magyaroknak, illetve a magas szintű párbeszéd lehetősége érdekében.

 
Szijjártó Péter megjegyezte, mostanra kevesebb mint tíz uniós tagország tartja fenn nagykövetségét Ukrajnában.


"Tehát akik oly hangosan szoktak érvelni amellett, hogy Ukrajna barátai, ők egyre inkább és egyre gyorsabban elhagyták Ukrajna területét és nem tartották fenn a nagyköveti képviseletüket" - fogalmazott a tárcavezető. (MTI)

 

Illusztráció: pixabay.com
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.