km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Szerződést kötöttek a duális gépészmérnöki képzés hallgatói a partnervállalatokkal

Szerződést kötöttek a duális gépészmérnöki képzés hallgatói a partnervállalatokkal

A korábbi évekhez hasonlóan idén is ünnepélyes keretek között kötöttek szerződést a duális gépészmérnöki alapképzésen tanuló elsőéves hallgatók a partnervállalatokkal. A Savaria Egyetemi Központban (SEK) szeptember 30-án megtartott rendezvényen megyei, városi, illetve egyetemi vezetők is részt vettek - olvasható az ELTE SEK oldalán.

 

A házigazda nevében Lenkai Nóra rektori biztos beszédében másokon kívül hangsúlyozta, az egyetem a gazdasági–társadalmi környezettel együtt működhet jól. Méltatta a képzést gondozó Informatikai Kar (IK), valamint a partnervállalatok képzést fejlesztő munkáját.

Kozsik Tamás dékán kiemelte, az IK speciális helyzetbe került a SEK ELTE-hez történt csatlakozásával. Bár a karon addig nem létezett műszaki képzés, az elmúlt években a felek között tökéletes partnerség valósult meg.

Kollár László, a Savaria Műszaki Intézet Igazgatója elmondta, az elmúlt években Szombathelyen az országos tendenciához hasonlóan csökkent a műszaki képzésekre jelentkező hallgatók létszáma, de ezt idén sikerült megfordítani. A Savaria Egyetemi Központban jelenleg összesen hetvennél is több duális gépészmérnökhallgató tanul, közülük huszonöten elsőévesek.

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, felidézve a képzés történetét, úgy fogalmazott, akik a megalapításában részt vettek, azok a történelem részévé váltak. Az általuk kötött szövetség sikerét, bizonyítja, hogy idén országos viszonylatban a szombathelyi gépészmérnöki alapképzés felvételi ponthatára volt a legmagasabb.

Horváth Attila, a megyeszékhely gazdaságfejlesztésért is felelős alpolgármestere szavai szerint a város érti és tudja, milyen fontos a gépészmérnöki képzés a helyi cégeknek, illetve a térségnek, ezért teljes mellszélességgel kiáll mellette. A hallgatókhoz szólva úgy fogalmazott, jelentkezésükkel letették annak az alapjait, hogy maguknak és családjuknak európai életszínvonalat tudjanak biztosítani.

Mándli Péter, a BPW–Hungária Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a duális hallgatók a partnercégeknél ipari környezetben ismerhetik meg a szakmát. Hozzátette: sok lehetőséget kínáló életpálya áll előttük, ha azzal a szorgalommal alakítják a jövőjüket, amellyel eddig eljutottak.

Az ünnepségen Szőlősi József tanársegéd Kar Kiváló Oktatója elismerést vett át. Címzetes docensi kinevezésben részesült Biroszné Móricz Zsuzsanna és Nyúl Gábor. Az eredeti anyag itt elérhető.

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Nyerges vontatóval ütközött egy Fiat Ausztiában, meghalt a magyar sofőr
Egy 32 éves magyar férfi szenvedett halálos autóbalesetet Tirolban a Brenner autópályán Matrei am Brenner közelében kedd este. A férfi egy nyerges vontatóval ütközött. Az ütközés következtében a személygépkocsi a nyerges vontató alá szorult, olvasható az ORF magyaroknak szóló cikkében.
Mutatjuk az Otthon Start Program feltételeit
Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt. Azért is érdemes időben lépni, mert nem tudni, meddig lesz majd elérhető a szuperolcsó lakáshitel - figyelmeztet Hargitai-Szabó Katalin, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Kisebb lett? Itt bármikor ellenőrizheti!
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak azokról a termékekről, amelyek kiszerelése csökkent, abból az adatbázisból, amelynek elindítását közleményében jelentette be a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Még mindig folyamatosan dolgoznak a tűzoltók a viharok miatt
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről - tájékoztat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Ismét jönnek a zivatarok: elsőfokú riasztást adtak ki Vas megyére is
Csütörtökön szórványosan lehet zivatarokra számítani az országban (kisebb eséllyel a középső területeken), melyeket elsősorban intenzív csapadék (15-25 mm), kisebb méretű jég (1 cm) kísérhet, írja a HungaroMet Nonprofit Zrt.