km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Szerda esti akusztik: a Felső Tízezer ad koncertet

Szerda esti akusztik: a Felső Tízezer ad koncertet

A Szerda esti akusztik legközelebbi vendége a Felső Tízezer zenekar lesz. A koncert július 13-án, 19 órakor kezdődik az AGORA Művelődési és Sportház melletti területen.

 

Kiss Andrea, az AGORA közművelődési igazgatója elmondta, hogy a szerda esti akusztik koncertek a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával valósulnak meg. Több éve pályáznak már sikerrel, idén 10 koncert megvalósításához nyertek támogatást. Havonta egyszer, szerdánként tudják ennek a segítségével meglepni a közönséget. A mostani koncert a 6. a sorban, s mivel nyár van, a Sportház melletti teraszon, fákkal ölelt részen építik fel a pódiumot, hogy szép környezetben tudják fogadni a zene iránt rajongókat. A koncertsorozat mostani vendége a Felső Tízezer zenekar lesz. 


A Felső Tízezer 2015-ben alakult Sallai László, a Szabó Benedek és a Galaxisok tagjának kezdeményezésére, aki később az együttes dalszerzője és frontembere lett. A Korándi Dávid gitárossal alkotott duóhoz kis idő múlva csatlakozott a Mayberian Sanskülotts-ból ismert Balogh Gallusz basszusgitáros, valamint Hromkó István dobos, aki szintén a Mayberian Sanskülotts tagja. 


2015 októberében jelent meg első albumuk, amely „generációs témákat feszeget”, és „a huszonévesek útkereső kérdéseit” helyezi fókuszba. 2017. május 2-án Új városok épülnek címmel a zenekar három számból álló középlemezt jelentetett meg. Az együttes 2. nagylemeze 2018 nyarán jelent meg Majd lesz valahogy címmel.  2020. március 2-án közzétették a Semmi pánik 2 című daluk videoklipjét, amely a 3. nagylemezük, A bonyolult világ első kislemeze. Az album 2020. március 30-án lett közzétéve az együttes Youtube-csatornáján.

 

Fotó: AGORA

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.