km/óra
  2025.07.11., péntek  •  Nóra, Lili napja
Programok és fejlesztések a Déli Városrészen

Programok és fejlesztések a Déli Városrészen

Ma sajtóreggeli keretében számolt be a SzentKirály Napok programjairól, illetve a városrészen történő fejlesztésekről Tóth Kálmán (Éljen Szombathely!), a körzet képviselője a felújított Szedreskert színpadán.

- Ismét megrendezzük a SzentKirály Napokat a Déli Városrészen, immár ötödik alkalommal zsinórban tudjuk megszervezni a programsorozatot. Azt gondolom, büszkék lehetünk, hogy ilyen városrészi eseményt tudunk életre hívni. Ikonikus a helyszín, a Szedreskertben vagyunk, amely az idén egy európai uniós fejlesztésnek köszönhetően megújult, egy út készült, ezt majd a kilátogató érdeklődők is láthatják, mint ahogy a rendezvényszínpadot is. A terület alsó részén egy fitneszpark létesült, büszke vagyok, hogy mindez meg tudott valósulni – kezdte mondandóját Tóth Kálmán, aki beszámolt arról is, hogy a vurstli és vidámpark a felső részén lesz majd a területnek, a kulturális programokat pedig a színpadon és a most épülő sátorban rendezik majd meg.


- Népszerű a SzentKirály Napok és nem csak az itt élők körében, törekszünk is arra, hogy szerte a városban tudassuk a szombathelyiekkel, hogy érdemes ellátogatni hozzánk, hogy megismerjék a programokat. Arra számítunk, hogy naponta két-háromezer ember kilátogat majd az eseményre. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ilyen számokkal kalkulálunk – fogalmazott a körzet képviselője.

- Szombathelyi és vasi fellépők lesznek elsősorban, erre törekszünk elsősorban, de lesz fővárosi zenész is, aki színpadra lép. Ami az anyagiakat illeti: az idén először komoly cégek is támogatják majd az eseményt, azonban a fő támogató továbbra is a város. Dr. Nemény András polgármester saját keretéből 2.5 millió forinttal támogatta a SzentKirály Napokat – ez évek óta így van, enélkül nem tudnánk megszervezni a programot. A Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör a szervezője az eseménynek, ők kalkulálnak is ezzel az összeggel – mondta a képviselő.

Az idén kicsit bonyolultabb lesz a kijutás a Szedreskertbe, ugyanis a híd – október végéig – le van zárva. A szervezők információs táblákkal segítik majd a közlekedésben a kilátogatókat.
- 13 tájékoztató táblát helyezünk ki, de azért könnyen ki lehet jutni. Építettünk egy mentesítő utat a 86-os elkerülőre, azon be lehet jönni, aki a város felől érkezik, illetve nyilvánvalóan a Rumi út-Bogát fasor-Bogáti útvonalon lehet megközelíteni a rendezvény helyszínét – emelte ki a politikus.

A körzetben zajló fejlesztésekkel kapcsolatban Tóth Kálmán elmondta: jelen pillanatban négy projekt van még folyamatban. Az egyik a Zarkaházi kastély szigetelési munkálatai.

- Az épület tulajdonképpen egy gödörben van, ezt most megszüntetjük, illetve a falszigetelést végzik a szakemberek, ennek költsége mintegy 60 millió forint. A hídépítésről a minap egyeztettem, a kivitelező szerint időarányosan rendben zajlanak a munkák. A Szőlősi Klub felújítása most már ott tart, hogy bizonyos pótmunkákat lehetséges, hogy a fúvószenekar meg tud majd rendelni. Bízom abban, hogy az említett fejlesztések befejeződnek az idén ősszel – emelte ki a képviselő, aki később a bölcsődéről is beszélt.

- Itt, a Szedreskert szomszédságában, a régi kisiskola lebontásával megkezdődik a bölcsőde építése, ez a városrész legnagyobb beruházása, ennek költsége mintegy 600 millió forint lesz. Élénk az érdeklődés a kivitelezők részéről, rengeteg kérdést kaptunk az építkezéssel kapcsolatban – ezekre elküldtük a válaszainkat. Kicsit csúszik ezáltal a közbeszerzés eredményhirdetése, de 11 cégről tudunk, amelyek komolyan gondolkodnak, hogy beadják pályázatukat. Néhány héten belül megtörténik az eredményhirdetés, szeptember-októberben kezdődhet is a bontás, az átadás tervezett időpontja 2024. augusztus 31. Abban bízom, hogy ez az időpont tartható lesz – zárta szavait Tóth Kálmán.  


Színes programok, kicsiknek, nagyoknak


Augusztus 18-a és 20-a között a templom melletti Szedreskertben tartják a városrész ünnepét. Augusztus 18-án pénteken a zarkaházi kastélyban a Zarkaházi Szalon nyitja meg a programsorozatot, Horváth Imre, a Szent Márton Kórus karnagya invitálja kötetlen beszélgetésre az érdeklődőket, és egy kiállítás-megnyitó is színesíti a kastély programját. Ugyanezen a napon a Szedreskertben Dj Whitenegro és Katapult DJ lépnek fel. Szombaton (augusztus 19.) ugyanitt Frédi Bábszínháza mellett több fellépő is szórakoztatja a nézőket: Nagy Jonathan, Holttér zenekar, Batyi Fusion, Big Mouse Band, Jambo zenekar, Matyi és a Hegedűs. Vasárnap (augusztus 20.) a mise után tartják a Szent István királyra emlékező ünnepi műsort délelőtt 10 órától. A zárónap fellépői a Szedreskertben: Frédi Bábszínháza, Sunday Brunch, Káosz, Rock Red Rockets, Horváth Meggie és Horváth Tamás, Dózis, Köszi Zíben.

A programot tűzijáték zárja.

(Fotó: Nagy Jácint)

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak