Szentkirály ereje: közösen mindent el lehet érni

Szombathely mai déli karéját egykor öt falu alkotta: Gyöngyöshermán, Szentkirály, Bogát, Bádonfa, Zarkaháza. Idővel a települések „elindultak egymás felé”, és szinte összeolvadtak. Pontosan hetven esztendővel ezelőtt pedig a vasi megyeszékhely ölelő karjaiban találták magukat. 

Az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából ezúttal fókuszáljunk a szentkirályi városrészünkre.  

– A név magában hordozza a településrész patrónusának, azaz védőszentjének, államalapító királyunknak, Szent Istvánnak a nevét – fejti ki Pete Polgár Máté, Szombathely-Szentkirály plébánosa. – S hogy mit jelent nekünk, szentkirályiaknak az ő személye? A 2018-as esztendő kezdetén civil kezdeményezésre merült fel, hogy emeljünk itt is szobrot nemzetünk apostoli uralkodójának. Az összefogás megtörtént, a helyi vezetés, az egyház, vállalkozók és sok magánszemély, illetve a Szentkirály Szövetség támogatásával. Így avathattunk szobrot a templomkertben augusztus 20-án. 

Talán ekkor sikerült valamit megvalósítani Szent István király álmából. Ő egységes országot akart, ahol az emberek a különbözőségük ellenére is becsülik egymást. Az egységben tud lenni az igazi erő és a békesség. Itt a déli, csendes városrészen ezt az egymás tiszteletén és megbecsülésén alapuló békét akarjuk ápolni. A neogótikus templom kertjében őrt álló Szent István szobor tekintete szigorú, de benne van a féltő atyai nézés. Ennek a nemzetéért, a jövőnkért aggódó igaz államférfinek a tekintetében vizsgálhatjuk meg magunkat, hogy jó magyarok vagyunk-e. 

Összetartó lakók

– Önmagukra sokat adó, összetartó lakók élnek itt – fogalmaz Tóth Kálmán, a Gyöngyöshermán-Szentkirályi városrész (a 14. számú választókerület) önkormányzati képviselője, miközben elindulunk a 2017-ben helyreállított Harangláb Emlékparkból, hogy bebarangoljuk Szombathely déli csücskét. Egyébiránt az itteni nyugdíjasok régóta gondozzák, ápolják ezt a ligetet, amikor még híre-hamva sem volt a „Fogadj örökbe egy parkot!” akciónak. – Az itt lakók szeretik a városukat, Szombathelyt, ám a korosabbakból máig sugárzik a lokálpatriotizmus a szűkebb településrész felé, ami iránt különösen is lojálisak. Ezt például az is jelzi, hogy kevés az olyan porta, amelyek előtt a közterületen ki-ki ne nyírná le a füvet. 

Ez még Gyöngyöshermán; a vasúti átjárón túli rész már Szentkirály. A mintegy másfél évtizede létesült Szent István Lakópark mellett haladunk el, utóbb a Játéksziget Óvodához érünk, ahol minden csoportnak csudaszínekben pompázó, külön játszótere van. Bekukkantunk a Zarkaházy Szily Kastélyba, amit a mai időkben a múzsák találkozóhelyeként emlegetnek. Előadások, tárlatok, találkozások, a népdal- és nótakör, a nyugdíjasklub otthona, s a polgárőrség bázisa. 

1787-88-ban Szily János (1735-1799), a Szombathelyi Egyházmegye első püspöke építtette, az osztrák származású Hefele Menyhért tervei alapján. A kastély nyári rezidenciájául szolgált. 

Immár több mint két évtizede legfőképpen itt végzi sokrétű tevékenységét a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör, melynek elődje Szabadfiné Kondics Ilona vezetésével jött létre 1997-ben. 1999-től Csinger Péter (1949-2008) kőfaragó mester vezetésével működött tovább. Az aulában elhelyezett emléktábláján ez is olvasható: „Önkormányzati képviselő, 1990-2006. Kiemelkedő mecénási tevékenységet folytatott: Szombathelyen, Vas és Zala megyében.”

Az ősök lelke

 – Hogy nekem mit jelent Szentkirály? – kérdi invitálásomra Hegedüs Éva, a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör elnöke az irodájában. – Több generáción keresztül itt laktak az őseim. Abban a házban éltek már a dédszüleim, ahová én is születtem. A nagyszüleim építették újjá, ennek immár lassan száz éve. Ma is újítgatom, próbálom megőrizni, amíg élek, mert „lelke” van. Ez a fizikai, tárgyi része a kötődésemnek. Nyilván a lelki az kevésbé kézzelfogható. Emlékek, amik ide kötnek, amik alakítottak, formáltak... Gyerekkori barátok, felnőttek, akik körülvettek sok-sok szeretettel, hatottak rám, alakítottak olyanná, amilyen lettem.  Megvan az a fa a szomszédban, amire rendszeresen felmásztunk. Akkor nagyon nagynak tűnt. Most is átjár az izgalom, hogy akkor sikerült feljutni a tetejére. Nagy élmény volt a Gyöngyösben való lábalás. Szabadok voltunk, úgy, hogy mindenki vigyázott ránk. Emlékezetesek voltak a Szent István napi búcsúk és bálok. Felnőttkori életemhez a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör a kapocs ehhez a városrészhez. Úgy éreztem, a magam lehetőségeihez mérten, nekem is tennem kell a szülőhelyemért. Az egyesületnek megalakulása óta tagja vagyok. Az egy célért való együtt gondolkodás és tenni akarás vezérel. A felismerés, hogy mindent el lehet érni közösen. Persze voltak nagyon nehéz, reménytelennek tűnő időszakok is, amiken végül sikeresen keresztülvergődtünk. Nagy erő van ebben a városrészben. Sokan vannak, akik tenni akarnak, és sokat is tesznek. Szomszédok, utcabéliek közös programokat szerveznek. De ha kell, szemetet szednek, közös park csinosításába fognak, programokat találnak ki. Óvják, ápolják a hagyományokat, a régi emlékhelyeket. Jó itt élni.

A kastély mellett álló kettős kopjafát, Szent István és Boldog Gizella szobrát, Marosits József alkotását 2000. augusztus 20-án, az államalapítás 1000. évfordulóján avatták fel. A lakosság s a polgári kör óhajából, teremtő erejéből született.  Salamon Nándor (1935-2014), a Szombathelyi Képtár első igazgatója ekként jellemezte: „Koronás címerünkkel ékített kőhalomból emelkedik magasba a két négyzethasáb. A stilizált koronás fők alatt szimbólumok követik egymást. István kézfejének ’fészkében’ az országalma nyugszik, markos jobbja hosszú kardot szorít. Gizella nőiességét egyszerűsített keblei, s a kézben tartott, több jelentésű rozetta egyértelműsíti.”  

Továbbindulunk Tóth Kálmánnal, aki útközben arról is beszél, hogy a közösségteremtő Csinger Pétert tartja szellemi és politikai elődjének. Szombathely déli peremére érünk, a Bogáti fasorhoz, a vadregényes Gyöngyös patakhoz, ahol megjegyzi: – Innen közelebb van Táplánszentkereszt, mint a Fő tér. Sokan a tápláni iskolába járatják a gyerekeiket. 

Immár a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Sport Egyesület – vezetője Dragovics Jenő – bogáti sporttelepénél járunk, ahol bajnoki szezon idején minden második szombaton száz-százötvenen szurkolnak a megyei II-ben bőrt kergető, javarészt itt gyökeret eresztett játékosokból álló csapatnak. – Ha Táplán a vendég, háromszázas a nézősereg – meséli Tóth Kálmán. S nem kis büszkeséggel emlegeti (mások mellett) a szentkirályi születésű Németh Pált, a „Dobópápát” (1937-2009). 

A Budapest fővároshoz tartozó Bogáti Szociális Otthon mellett haladunk el. Az intézmény és a közeli kisbolt közötti járdaszakasz 2015-ben összefogással készült el. Az önkormányzat adta az anyagot, az otthon dolgozói munkaerejükkel „szálltak be”. 

A Szent István templomhoz és az azt körbeölelő szentkirályi temetőhöz érkezünk. Államalapítónk emberarcú mellszobráról, Dienes Attila alkotásáról már esett szó. A sírkert nagy kőkeresztje az idén újult meg. Isten házának falán az egyik emléktáblán Mindszenty József (1892-1975) hercegprímás, bíboros jelmondata olvasható: „A fényt soha ne mondd árnyéknak, az árnyékot soha ne mondd fénynek, a jót ne mondd rossznak, és a rosszat ne mondd jónak”. 

Az innen gyenge kőhajításnyira lévő Szedreskertben 2002-es Szent István-napi gálát idézünk fel, amikor is két és fél ezer néző előtt Gregor József operaénekes (1940-2006) volt a sztárvendég. A hagyománytiszteletet mutatja, hogy a szokásos búcsút idén is megtartják, természetesen a hatályos szabályok betartásával. A szomszédos, úgynevezett miseúton – amin gyalogszerrel jöhetnek istentiszteletre a szomszédos városrészeken élők, miközben a Gyöngyös-holtág csendjét „hallgathatják” – a zarkaházi Fehér haranglábhoz jutnánk ki. Ám másfelé vesszük az irányt. 

Szentkirály Szövetség

A számtalan közösségi kezdeményezés egyik motorjához, a Szentkirály Szövetség helyi (Szombathely, Gyöngyöshermán-Szentkirály) képviselőjéhez, Szilvágyi Sándorhoz köszönünk be a gyöngyöshermáni Komárom utcában. – Húsz magyar település neve idézi szent királyunkat. E helyiségek lakóinak szövetsége a megmaradásban való hitet és az összetartozást jelképezi, hiszen több Szent Istvánhoz nevében kötődő település a mai határokon kívül található – tudjuk meg Szilvágyi Sándortól. – Idén Székelyszentkirályon lenne a szövetség huszonnegyedik találkozója… Marikával, a feleségemmel szoktuk képviselni az itthoniakat. A csíksomlyói búcsúba is eljárunk. Zsinórban tizenötször voltunk.  Minden alkalommal feltöltődünk. Ott kell lenni. 

Augusztus huszadika kapcsán meséli: – Mióta az eszemet tudom, többrétegű ünnep volt. Éves fordulópont. Hiszen ekkorra már „bejött” a gabona, azaz befejeződött a betakarítás. Csirkét lehetett vágni. Eljött a jó világ. Kezdtünk disznót hizlalni, hiszen a falusiak önellátóak voltak. (A zöldséget, gyümölcsöt ma is megtermeljük a családnak.) A parasztember dobott valamit a tehénnek, majd mise után összejött a közelebbi-távolabbi család. Nagy beszélgetések folytak. Mostanság összejövünk a templomkertben és a Szily Kastélynál, ahol megkoszorúzzuk Szent István szobrát, illetve a kettős kopjafát. 

A szentkirályi kenyér

Benézünk még a Szentkirályi Pékségbe, hiszen most van az új kenyér ünnepe is. A bolt bejáratánál mécses. Fájdalmas hírrel szembesülünk. Gyászjelentés tudatja: „…a Szentkirályi Pékség alapító tagja és szíve, a pékségben végzett kemény 30 év munkája és életének 66. éve elmúltával örök nyugalomra tért… Nyugodj békében Ekker Géza (1954-2020)”.

Egymásnak adják a kilincset a vevők. Az arcokon döbbenet, részvét. Bognár Tamás szolgálja ki őket. Bármekkora a fájdalom, az élet megy tovább. A negyvennyolc éves Tamás, aki „mindenesnek” nevezi magát, huszonegy éve jár ide a Derkovits-lakótelepről. Vallja: – Nem a fizetés miatt vagyok itt. Hanem mert úgy érzem, hogy ehhez a lakóközösséghez tartozom. Talán nem véletlen, hogy alkalmaznak, és az sem, hogy nem megszokásból maradtam. Még van feladatom. 

Pete Polgár Máté plébános úr szavai villannak belém: „Fontos, hogy az ünnep tanítson meg arra, hogy ne felejtsünk el örülni egymás sikereinek, mások gyengeségei pedig segítésre ösztönözzenek.”

Szombathely-Szentkirály polgárai méltóak lehetnek városrészük nevére, szellemiségére. A Szent István-i örökségre. 

Szenkovits Péter 

Fotó: Németh Richárd