km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Szent Márton irányt mutat Krisztus felé

Szent Márton irányt mutat Krisztus felé

Bár sokan használják gazdasági haszonszerzésre, turisztikai vonzerő növelésére – mégis: Szent Márton valódi jelentősége abban van, hogy irányt mutat Krisztus felé - hangzott el a hétvégi Szent Márton-ünnepség egyházi programjain. Idén sem maradt el a vesperás és a püspöki szentmise. A járványhelyzet miatt azonban a lampionos felvonulást nem tartották meg.

 

Egy jól ismert szent mártonos énekkel kezdődött pénteken a vesperás a Székesegyházban. A Szent Márton-ünnepség hagyományos része, hogy papi zsolozsma esti imádságát közösen mondják a hívekkel. A járványhelyzet miatt hozott korlátozó intézkedések nem akadályozták a program megtartását a Székesegyházban, bár sokkal kevesebb résztvevő érkezett, mint a korábbi években. Szent Mártont a remény nagykövetének nevezték az emberek - mondta szentbeszédében Schauermann János, a szombathelyi Szent Márton templom plébánosa. 


 A hagyományos lampionos felvonulás idén elmaradt, és nem rendezték meg a Szent Márton-szobornál szokásos ünnepséget sem. Napközben azonban több szervezet is koszorút helyezett el a Szent Márton-templom előtt álló szobornál, a vesperás után pedig a Szombathelyi Egyházmegye képviseletében dr. Székely János megyéspüspök, Császár István általános helynök és Schauermann János tette ugyanezt.

 
Szombaton püspöki szentmisén emlékeztek  a savariai születésű szentre. Márton az Isten csendjéből jött ember volt - így jellemezte Horváth József pápai prelátus a Szombathelyi Egyházmegye védőszentjét. A szentmise végén Székely János megyéspüspök a Szent Márton-oltáránál imádkozott az egyházmegyéért, a papságért, a hívekért.

 

Fotó: Dr. Székely János megyéspüspök Facebook-oldala

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.