Szemtől szembe, egyenesen, karakánul: dr. Stánitz Éva az életpályájáról

Névjegy: Dr. Stánitz Éva, a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának korábbi vezetője. Az ELTE egyetemi docense. A Vöröskereszt és az MKK (Magyar Kormánytisztviselői Kar) vasi elnöke. 

Vallja, dr. István Lajos professzor (1922-2007) nyomán: „Egy életpálya száz méteres síkfutás; az ember teljes erőbedobással kezd, majd folyamatosan erősíti a tempót a célig”. „Kinek-kinek saját magának is tennie kell az egészségéért.”

Feltöltődés: Család. Baráti társaságok. Zarándokutak. Olvasás. Weöres Sándor Színház, Szombathelyi Szimfonikusok.

– Magyar Arany Érdemkeresztet kapott. Szívből gratulálunk! 

– Köszönöm szépen! Hálás vagyok Harangozó Bertalan kormánymegbízottnak, hogy felterjesztett a díjra. Kollégáim, barátaim, jó ismerőseim gratulációi is mélyen megtisztelnek. Mert hiszen olyanokat nem kötelező lájkolni, hogy „Réges-régen követem a pályádat, jó helyre került a díj!”. 

– Miképpen teljesedhet ki megyei tisztifőorvosként egy életpálya? 

– Szombathelyen születtem, a Fő téri lakásunkban cseperedtem. Igazándiból nem készültem orvosnak, de mindig ambiciózus ember voltam. Életem első füzetének borítójára, hatéves lehettem, azt írtam a nevem alá: tudós. Talán még nem is tudtam, hogy az mi fán terem. Velünk lakott anyai nagyanyám, Moldoványi Istvánné. Karakteres, erőteljes asszony volt. Szigorúan neveltek. A nyarakat a Sopronhoz közeli Lövőn, Stánitz nagyszüleimnél töltöttem. Élményt jelentett a falusi élet. Nagy hatással volt rám a szomszédunkban lakó nagynéném férje, Hutás Imre radiológus főorvos is. Érdekelt a történelem, az irodalom, a nyelv. Sokat olvastam egykeként. Klasszikus karriertörténet az enyém: Hollán Ernő utcai Általános Iskola, Nagy Lajos Gimnázium. Első nekifutásra ugyan nem vettek fel az egyetemre, ám István Lajos professzor vérellátójába kerültem segédápolónőnek. Egy életre belém ivódott a munkaszeretet, a munkafegyelem, a tudásvágy. Pécs következett, az Általános Orvostudományi Kar. Ott ismertük meg egymást a férjemmel, aki dr. Hadarits Ferenc. A Markusovszky Kórház laboratóriumát vezeti, valamint széles körű diagnosztikai tevékenységet végez. Egyetem után – közben meghalt édesapám, édesanyám egyedül maradt – Szombathely mellett döntöttünk. A rendkívül lendületes dr. Tarján Jenő főorvos volt a főnököm a belgyógyászaton. Minden kezelésben, diagnosztikában az ok-okozatot követelte meg. Sokat tanultunk tőle. Megszületett a három gyermekünk, így háziorvos lettem a Nemesbőd-Vát körzetben. A férjem kétéves ösztöndíjat kapott az Egyesült Államokba, vitte a gyerekeket is, hogy ott járhassanak iskolába. Ki-kiutaztam utánuk. Amerika számunkra komoly vízválasztó volt, szemléletváltásban: sok mindent lehet csinálni az életben, nem kell mindig ugyanazt! 2001-ben dr. Kozáry Judit akkori megyei tiszti főorvos biztatására pályáztam meg a megüresedő városi tiszti főorvosi állást. Tíz évre rá lettem megyei tisztifőorvos. S hogy mi adta ennek a munkának a szépségét? A széles körű együttműködés az önkormányzatokkal, az orvos kollégákkal, a civilekkel; mindez jogi keretbe foglalva. Egészségügyi szolgálatok ellenőrzése, fertőző betegségek „felügyelete”, élelmiszerbiztonság, munkahigiénia, vízminőség-ellenőrzés… A másik fő „pillér” az egészségfejlesztés, ami immár komplex egésszé nőtte ki magát. Büszke vagyok a modern egészségfejlesztési technikákra is, a saját magunk által kidolgozott programokra. A vasi fürdő programra, vagy az egészséges szexualitás iskolai oktatásának bevezetésére. S a nem kevés problémás ügy megoldására. A közvetítésekre, a konszenzusos jellegű végkifejletekre. Kiváló munkatársaim voltak a népegészségügyben. Lelkesek, magasan képzettek, jöttek velem a lendületes úton. Vezetőként mindig szemtől szembe, egyenesen, karakánul tisztáztam a dolgokat.                                                                           
                     

Szenkovits Péter