Száz gyorshajtást rögzítettek egyetlen éjszaka alatt
A BRFK kedden közölte a police.hu oldalon, hogy a Béke útnál tartott ellenőrzés során, a vizes aszfalton egy motorkerékpáros éppen az ellenőrzési pontnál vesztette el uralmát járműve felett, felborult, és a rendőrök által előzőleg megállított autó hátsó lökhárítójáig csúszott. A motorkerékpárost a mentők kórházba vitték.
Az ellenőrzés során a rendőrök két sofőrrel szemben szabálysértési feljelentést tettek kötelező felelősségbiztosítás hiánya és forgalomból kivont gépjárművel való közlekedés miatt.
Egy ittas vezetőt előállítottak, tizenhárom esetben szabtak ki bírságot, többek között vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használatáért, tilos jelzésen áthaladás miatt, de olyan járművezetővel is találkoztak, aki éjszaka kivilágítatlanul közlekedett - áll a közleményben.
(BRFK)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.