
Új okoszebra épülhet Szombathelyen
„Szavazzunk, hogy újabb okoszebra épüljön Szombathelyen!” – tette közzé a felhívást hivatalos Facebook-oldalán az önkormányzat.
Mint írják: az elmúlt évekhez hasonlóan idén is újabb magyar települést tesz biztonságosabbá a Generali a Biztonságért Alapítvány a közlekedésbiztonsági kezdeményezésével és idén Szombathely is felkerült a listára: a Reguly iskolánál lévő Szent Gellért utca – Rákóczi Ferenc utca kereszteződését tennék biztonságosabbá az okoszebrával.
Ehhez pedig nem kell mást tenni, mint szavazni, akár többször is. Voksolni ide kattintva lehet, legörgetés után, egészen június 16-ig.
„Tegyünk azért, hogy megvalósulhasson egy újabb okoszebra Szombathelyen!” – írták.
Fotó: Facebook/Szombathely MJV

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.