km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Szalagkorlátra hajtott, fűkaszának ütközött és fának csapódott egy Skoda Büknél

Szalagkorlátra hajtott, fűkaszának ütközött és fának csapódott egy Skoda Büknél

A balesetben meglepő módon csak egy ember sérült meg. A balesetet okozó sofőr amikor látta, hogy már nem tud megállni, akkor nem a szemből érkező felé húzta a kormányt, hanem jobbra, így a töltés alján, fának csapódva állt meg az autó.

 

Füvet nyírt a Magyar Közút narancssárga John Deere traktora pénteken Bük közelében, írja a 112Press. A város felé haladó munkagép mögött megállt egy másik jármű. Ekkor ért ki a balra ívelő kanyarból egy tempósan haladó Skoda, vezetője pedig későn észlelte az előtte álló járművet. Mivel szemből másik jármű érkezett, ezért a sofőr jobbra kormányozta a gépkocsit. A Skoda felhajtott az ott kezdődő szalagkorlátra, majd átrepült a John Deere és a fűkasza között, ütközve annak gémjével, amit el is tört.


A személyautó ezután az alvázával egy diófának ütközött és a töltés aljában állt meg. Ketten ki tudtak szállni a roncsból, de a mozgássérült sofőrt csepregi tűzoltók szabadították ki. A két utas karcolásokkal megúszta a balesetet, a sofőrt pedig kivizsgálásra kórházba szállították. Információk szerint nem szenvedett súlyos sérülést. 

 

Fotó: Tánczos Mihály/112Press
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Katonatörténeti kiállítás, tárlatvezetéssel
Az egykori szombathelyi tűzoltók és katonák életéről, munkájáról sok relikviát őriznek a város katonatörténeti kiállításában, melyet a közösségi tér szervezésében sokan megnéztek a múlt héten, írja a Jászai Utcai Közösségi Tér Facebook-oldala.
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.