km/óra
  2022.11.28., hétfő  •  Stefánia napja
Szabó Tibort javasolják a színház élére

Szabó Tibort javasolják a színház élére

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése 2020. június 25-én pályázati felhívást fogadott el a Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői igazgatói álláshelyének betöltésére, áll a Városháza közleményében. A pályázati felhívásra határidőben két pályázó, Szabó Tibor András és Harsányi Sulyom László nyújtott be pályázatot. A színházi szakmai bizottság október 8-án, 14 órakor Szombathelyen, a Városházán tartotta ülését. A szakmai bizottság a pályázatokat értékelte.

 

Harsányi Sulyom László pályázatáról a bizottság az alábbi összegző véleményt alkotta: pályázata formai szempontból érvényes volt, a pályázó a pályázati feltételeknek megfelel. A bizottság 3 igen, 6 nem szavazat mellett Harsányi Sulyom László pályázatát nem támogatta.


Szabó Tibor András pályázatáról a bizottság az alábbi összegző véleményt alkotta: pályázata formai szempontból érvényes volt, a pályázó a pályázati feltételeknek megfelel. A bizottság 8 igen, 1 nem szavazat mellett Szabó Tibor András pályázatát támogatta.


A szakmai bizottság és az önkormányzat illetékes bizottságainak véleménye ismeretében a közgyűlés bírálja el az ügyvezető igazgatói pályázatot. A Weöres Sándor Színház ügyvezetőjéről a 2020. októberi ülésén dönt a közgyűlés.

Savaria Fórum 31. évfolyam 43.szám - 2022.11.25.
Savaria Fórum 31. évfolyam 43.szám - 2022.11.25.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Busszal ütközött össze egy személyautó Szombathelyen, teljes útzár a Szelestey utcában
Tanár-diák demonstráció Szombathelyen: oktatás nélkül nincsen jövő
Hetek óta tartanak a tanár- és diákdemonstrációk szerte az országban, pénteken délután Szombathelyen rendeztek tanár-diák tüntetést a diákszervezetek. A Városháza előtt előbb több százan - zömében diákok - gyűltek össze, meghallgatták a felszólalókat, tanulókat, tanárokat, a szülők képviselőjét.
Most ezt kell tennünk – Jótékonysági bográcsozás egy tűzoltó gyógyulásáért
Jótékonysági bográcsozást tartottak szombaton azért, hogy támogatást gyűjtsenek a leukémiával küzdő szombathelyi tűzoltónak, Rimányi Márknak és családjának. Kollégái, barátai fogtak össze, hogy adományokkal segítsék a család megélhetését és bajtársuk gyógyulását. A rendezvény teljes sikerrel zárult, milliós nagyságrendű támogatás gyűlt össze a csapatok, a támogatók és az ételeket megvásárlók révén.
Megyei II. osztály, északi csoport: az Alsóújlak elvette az Uraiújfalu veretlenségét, első ízben nyert a Kemenesalja
A Gérce hat, az Újperint öt gólt szerezve nyert hazai környezetben az őszi szezonzárón, a Gencsapáti pedig a Spari ellen tartotta otthon a három pontot. A Kemenesmagasi a Szeleste ellen aratott egygólos győzelmet, a Bozsok a Bobát múlta felül.
A portékák mögött az ember – a Csoki-, gasztro- és kézműves napokra látogatók nemes ügyeket is támogattak
Erdélyi Rolikát, a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítványt és a Mák Dóri – DKM Alapítványt is támogatták azok, akik betértek a hétvégén a csoki-, gasztro- és kézműves vásárba. A Haladás Sportcsarnok VIP-termében 41 standon kínáltak kézműves termékeket  az alkotók az advent, a karácsony ihletésében.
legfrissebbek
Megállt a kereszteződésben, majd megütötte a másik autóban ülő férfit Bükön
Meteorológiai szolgálat: közelítjük a 100 Celsius-fokos különbséget
Megközelíti a 100 Celsius-fokot a hőmérséklet-különbség Argentína és Oroszország között - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.
Három baleset egy nap alatt a vasi utakon
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. november 27-én 5 óra és 2022. november 28-án 5 óra közötti időben egy könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaik kettő, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek, olvasható a police.hu-n.
Októberben 7361 gyermek született, 10 808-an haltak meg
Az előzetes adatok szerint októberben 7361 gyermek született, 10 808-an haltak meg. 2021 novembere és 2022 októbere között a születések száma 3,9, a halálozásoké 8,3, a házasságkötéseké pedig 6,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-t.
NAV: több mint kétmillió forintnyi adózatlan cigarettát találtak egy buszban Csörnyeföldnél
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy buszban több mint kétmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Zala megyei Csörnyeföldnél - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.