Szabó Gábor: az ezredforduló politikai lövészárkai

– Az akkoriban ellenzékinek számító Németh László Szakkollégiumot vezettem a szombathelyi főiskolán. A szakkollégiumi mozgalomból nőtt ki a Fidesz, helyben pedig többen bekerültek a rendszerváltás után a városi közgyűlésbe. Nagy reményekkel láttunk munkához az SZDSZ-szel és a KDNP-vel koalícióban. Aztán jöttek a nehézségek. Ezt követően 1998-ban meggyőző fölénnyel nyertük a választást. Azt gondoltuk, minden akadály elhárult, és valódi polgári várospolitikát folytathatunk. Végig kellett gondolnom, hogy városvezetőként hogyan tudok megfelelni az elvárásoknak. Csak hogy egy apróságot említsek, naponta több tucat dokumentumot kellett aláírnom, és akkor még nem beszéltem a politikai konfliktusokról. Elődömtől elég nagy hiánnyal vettem át a várost, a nehezen összerakott költségvetésben pedig nem volt konszenzus. 1999 őszén épp a közgyűlés napján látogatott városunkba Göncz Árpád köztársasági elnök, akit az ellenzéki frakcióvezetőkkel együtt fogadtunk. Tudta, hogy nehéz időket élünk, ezért búcsúzóul csak annyit mondott: „Legalább ti ne vájjátok ki egymás szemét!” Talán ez volt az első és a 20 évem alatt az egyetlen költségvetés, amit egyhangúlag szavazott meg a város képviselőtestülete.

– Megváltozott a politikai kultúra? 

– Az ezredfordulóra a magyar politikai életben olyan lövészárkok alakultak ki, amiket egyszerűen nem lehetett máig sem betemetni. Ha volt sapka a fejemen, ha nem, lőttek: ez a fajta szembenállás korábban nem jellemezte az önkormányzati politikát. Nekem az volt az alapelvem, hogy egyetértés kell a város érdekében, és a teljesítmény legyen a mérce. Az 1998–2002 nagyon progresszív időszak volt. A ciklus végére egymilliárdos tartalékkal bíró költségvetést tudtunk átadni. Az ipari park 1,5 milliárdos beruházását, a főiskola Berzsenyi téri épületének 400 milliós átépítését, és a bucsui gyorsforgalmi út egy szakaszát uniós támogatásból valósítottuk meg. Az akkori PHARE-miniszterrel, Boros Imrével és Orbán Viktorral is nagyon jó személyes kapcsolatom volt. Így központi forrásból épülhetett meg a Levéltár, a Megyei Könyvtár és a vasútállomás, a felüljáró, mint új „városkapu” és később az osztrák határig a gyorsforgalmi út. Nagyon büszke vagyok arra, hogy önerőből megépítettük a Tófürdőt, a Kalandvárost, és felébresztettük csipkerózsika-álmából a Savaria Karnevált. Ez utóbbiak európai nívót jelentettek, és jelentősen fellendítették a város és a térség turizmusát. A stafétát tőlem Ipkovich György vette át, de 2006-tól, már az MDF színeiben, alpolgármesterként folytathattam a megkezdett városfejlesztési munkát, amelynek legfontosabb eredményei, a megújult Arborétum, a színház, az Iseum, a Csaba utcai felüljáró és a lukácsházi árvízi tározó, már polgármesterségem idejében elhatározott célok voltak. Utólag úgy gondolom, hiba volt, hogy 1998-ban nem vállaltam az országgyűlési képviselőséget. Többet tudtam volna tenni a városért.

– Regnálása alatt a nyelvvizsgáját firtatta az országos sajtó…

– Karaktergyilkos lejárató kampány indult ellenem. A kreált ügyet Szombathelyről motiválták. Utólag belátom, hogy kommunikációs szempontból rosszul kezeltem az ügyet. Többszöri ügyészségi hosszabbítás után bizonyítottság hiányában lezárták az ügyet. Az ELTE Doktori Tanácsa is elfogadta a főiskolai nyelvvizsgám, és a doktori címemet másodszor is megerősítették.

– 20 év aktív politizálás után ki lehet szállni az „arénából”?

– 2010-ben lezárult egy korszak. Úgy éreztem, ennyi elég volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem követem érdeklődéssel a közéleti eseményeket ma is. 

NP
Fotó: Nagy Jácint