km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Szabó Gábor: az ezredforduló politikai lövészárkai

Szabó Gábor: az ezredforduló politikai lövészárkai

Dr. Szabó Gábor húsz évig volt részese a város életének képviselőként, bizottsági tagként és elnökként, alpolgármesterként, 1998 és 2002 között pedig a Szombathely polgármestereként. Politikai pályafutását fiatalon kezdte, 1988-ban egyike volt azoknak, akik aláírták a Fidesz alapító okiratát. Szombathely közgyűlésében a rendszerváltástól vállalt szerepet.

 

– Az akkoriban ellenzékinek számító Németh László Szakkollégiumot vezettem a szombathelyi főiskolán. A szakkollégiumi mozgalomból nőtt ki a Fidesz, helyben pedig többen bekerültek a rendszerváltás után a városi közgyűlésbe. Nagy reményekkel láttunk munkához az SZDSZ-szel és a KDNP-vel koalícióban. Aztán jöttek a nehézségek. Ezt követően 1998-ban meggyőző fölénnyel nyertük a választást. Azt gondoltuk, minden akadály elhárult, és valódi polgári várospolitikát folytathatunk. Végig kellett gondolnom, hogy városvezetőként hogyan tudok megfelelni az elvárásoknak. Csak hogy egy apróságot említsek, naponta több tucat dokumentumot kellett aláírnom, és akkor még nem beszéltem a politikai konfliktusokról. Elődömtől elég nagy hiánnyal vettem át a várost, a nehezen összerakott költségvetésben pedig nem volt konszenzus. 1999 őszén épp a közgyűlés napján látogatott városunkba Göncz Árpád köztársasági elnök, akit az ellenzéki frakcióvezetőkkel együtt fogadtunk. Tudta, hogy nehéz időket élünk, ezért búcsúzóul csak annyit mondott: „Legalább ti ne vájjátok ki egymás szemét!” Talán ez volt az első és a 20 évem alatt az egyetlen költségvetés, amit egyhangúlag szavazott meg a város képviselőtestülete.


– Megváltozott a politikai kultúra? 


– Az ezredfordulóra a magyar politikai életben olyan lövészárkok alakultak ki, amiket egyszerűen nem lehetett máig sem betemetni. Ha volt sapka a fejemen, ha nem, lőttek: ez a fajta szembenállás korábban nem jellemezte az önkormányzati politikát. Nekem az volt az alapelvem, hogy egyetértés kell a város érdekében, és a teljesítmény legyen a mérce. Az 1998–2002 nagyon progresszív időszak volt. A ciklus végére egymilliárdos tartalékkal bíró költségvetést tudtunk átadni. Az ipari park 1,5 milliárdos beruházását, a főiskola Berzsenyi téri épületének 400 milliós átépítését, és a bucsui gyorsforgalmi út egy szakaszát uniós támogatásból valósítottuk meg. Az akkori PHARE-miniszterrel, Boros Imrével és Orbán Viktorral is nagyon jó személyes kapcsolatom volt. Így központi forrásból épülhetett meg a Levéltár, a Megyei Könyvtár és a vasútállomás, a felüljáró, mint új „városkapu” és később az osztrák határig a gyorsforgalmi út. Nagyon büszke vagyok arra, hogy önerőből megépítettük a Tófürdőt, a Kalandvárost, és felébresztettük csipkerózsika-álmából a Savaria Karnevált. Ez utóbbiak európai nívót jelentettek, és jelentősen fellendítették a város és a térség turizmusát. A stafétát tőlem Ipkovich György vette át, de 2006-tól, már az MDF színeiben, alpolgármesterként folytathattam a megkezdett városfejlesztési munkát, amelynek legfontosabb eredményei, a megújult Arborétum, a színház, az Iseum, a Csaba utcai felüljáró és a lukácsházi árvízi tározó, már polgármesterségem idejében elhatározott célok voltak. Utólag úgy gondolom, hiba volt, hogy 1998-ban nem vállaltam az országgyűlési képviselőséget. Többet tudtam volna tenni a városért.


– Regnálása alatt a nyelvvizsgáját firtatta az országos sajtó…


– Karaktergyilkos lejárató kampány indult ellenem. A kreált ügyet Szombathelyről motiválták. Utólag belátom, hogy kommunikációs szempontból rosszul kezeltem az ügyet. Többszöri ügyészségi hosszabbítás után bizonyítottság hiányában lezárták az ügyet. Az ELTE Doktori Tanácsa is elfogadta a főiskolai nyelvvizsgám, és a doktori címemet másodszor is megerősítették.


– 20 év aktív politizálás után ki lehet szállni az „arénából”?


– 2010-ben lezárult egy korszak. Úgy éreztem, ennyi elég volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem követem érdeklődéssel a közéleti eseményeket ma is. 

 

NP
Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.