km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Szabadlábon védekezhet a sikkasztással gyanúsított milliárdos

Szabadlábon védekezhet a sikkasztással gyanúsított milliárdos

Bírósági döntés nyomán szabadlábon védekezik a korábban őrizetbe vett, jelentős sikkasztással gyanúsított lengyel milliárdos, Ryszard Krauze, valamint ügyvédje, Roman Giertych volt lengyel kormányfőhelyettes.

 

A nyugat-lengyelországi Poznan kerületi bírósága szombat éjjel döntött úgy, hogy nem hagyja jóvá az előzetes letartóztatásokat, valamint a más előzetes intézkedéseket kezdeményező ügyészségi beadványt.
 

A több mint 90 millió zloty (7,2 milliárd forint) elsikkasztásával, valamint pénzmosással összesen 12 embert gyanúsítanak, csütörtökön vette őket őrizetbe a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA). A gyanú szerint a csoport egy, a varsói tőzsdén jegyzett ingatlanfejlesztő cégből "vezetett ki" tőkét egy kiterjedt, részben Cipruson regisztrált céghálózatot felhasználva. A bűncselekményekért 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
   

Ryszard Krauzét - az egyik leggazdagabb lengyel üzletembert - még szombat éjjel engedték szabadon, ügyvédje a sajtónak nyilatkozva azt állította: a bíróság úgy ítélte meg, nincs nagy valószínűsége annak, hogy ő követte el a bűncselekményt. Szabadlábon védekezik a csoport többi tagja is. A Krauze gazdasági ügyleteit lebonyolító másik ügyvéd, a Donald Tusk volt lengyel kormányfőhöz is közel álló Roman Giertych volt kormányfőhelyettes esetében az ügyészség rendőri felügyeletet kezdeményezett, valamint 5 millió zloty (mintegy 400 millió forint) óvadék letételét.
   

Giertych az őrizetbe vétele után, a jelenlétében folytatott házkutatás során elájult, a mentők kórházba vitték, orvosi engedély alapján a kihallgatását ott folytatták. A bíróság Giertych esetében sem tett eleget az előzetes intézkedéseket kezdeményező ügyészségi beadványnak. Roman Giertych, valamint a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform vezetői szerint az ügynek politikai háttere van. A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője, Stanislaw Zaryn viszont úgy nyilatkozott: egyértelműen bűnügyi esetről van szó.
   

Az ügyet vizsgáló poznani ügyészség szóvivője vasárnap kilátásba helyezte: a gyanúsítottak szabadon engedéséről szóló bírósági döntés alapos áttanulmányozását követően panaszt fognak tenni. Bírósági döntés nyomán szabadon engedték szombat este Krauze fiát, a 31 éves Aleksandert is. A férfi fejsérüléseket okozva bántalmazta a közszolgálati televízió helyi operatőrét akkor, amikor éppen apjának a Balti-tenger partján lévő Gdyniában álló villájában folytattak csütörtökön házkutatást. Az operatőr akkor nem forgatott, az ingatlan előtt tudósító többi tévéstábhoz hasonlóan hazatérésre készült.
   

Aleksander Krauzét két évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik el, az eljárás idejére rendőrségi felügyeletet rendeltek el nála. Tette után a legnagyobb lengyel újságíró szervezett, a Lengyel Újságírók Szövetsége (SDP) tiltakozott az újságírók elleni agresszió ellen. (MTI)

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.