km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Szabad város a szabad egyetemért

Szabad város a szabad egyetemért

Az októberi szombathelyi közgyűlés Szabó Tibor színházigazgatói kinevezésén kívül is sokat foglalkozott kulturális ügyekkel. Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely! frakcióvezetője javaslatot tett a testületnek, hogy határozatban fejezzék ki szolidaritásukat a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiáért küzdő hallgatói és oktatói mellett.

 

Az egyetemi közösség már nyár óta harcol a kormányzat döntése ellen, melynek értelmében az intézmény alapítványi formában működhet tovább, Vidnyánszki Attila vezetése alatt. A frakcióvezető azt mondta, hogy egyetlen felsőoktatási intézménynek vagy kulturális központnak sem vehetik el az önállóságát. Felszólalásában az 1956-os fiatalokhoz hasonlította az SZFE-s hallgatókat.

 

Hozzátette: „Szombathely hagyományos iskolaváros, amely nagyon jelentős kulturális élettel is rendelkezik. Egy olyan szabad városban, mint a miénk, alapvető igény volt arra, hogy ezt politikai szinten is kimondjunk. A saját oktatási rendszerünk és kulturális életünk védelme érdekében nem tűrjük el, hogy az országban a színművészetihez hasonló támadásokat kelljen átélnie fiataloknak és művészeknek.”

 

Borítókép: Tóth Kálmán Facebook
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.