km/óra
  2020.10.20., kedd  •  Vendel napja
Sürgős forrásokkal segítik a rászorulók élelmiszervásárlását Olaszországban

Sürgős forrásokkal segítik a rászorulók élelmiszervásárlását Olaszországban

Négy és fél milliárd euró azonnali költségvetési támogatással segítik az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatt anyagilag nehéz helyzetbe jutott olaszokat az élelmiszerek, a gyógyszerek és a létfontosságú cikkek vásárlásában.

Giuseppe Conte kormányfő szombat este a munka és bevétel nélkül maradtak támogatására kérte a nagyvállalatokat, termelőket is.

Az összeget az úgynevezett nemzeti szolidaritási alapból a polgármestereknek utalják át.  Ezen kívül a polgári védelem forrásaiból további 400 millió eurót osztanak szét a majdnem nyolcezer olasz város között olyanok számára, akiket "ezzel a bevásárlásban segíthetnek". A tervek szerint a támogatást nem készpénzben, hanem utalványban kapják meg az ezt kérelmezők.

Conte kijelentette, a hetek óta tartó vészhelyzetben vannak olaszok, akik kezdenek anyagi nehézségbe kerülni. "Tudjuk, hogy vannak, akik nem kapták el a betegséget, mégis szenvednek (..), éreztetni akarjuk az állam konkrét segítségét" - mondta Conte, hangsúlyozva, hogy egész Olaszország "egy csónakban evez", és szolidaritási láncra van szükség. "Senkit sem hagyunk magára" - tette hozzá.

Arra szólította fel a nagykereskedelmi láncokat, vállalatokat, termelőket, adományozni képes személyeket, segítsenek felajánlásaikkal. (MTI)
 
kapcsolódó cikkek
Az eddigi legmagasabb a halottak száma Olaszországban
Az eddigi legmagasabb a halottak száma Olaszországban
Az eddigi legtöbbel, 969-cel emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 9134-re nőtt a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma - közölte péntek esti tájékoztatóján az olasz Polgári Védelmi Hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma továbbra is négyezer felett van.
Már több mint 10 ezren haltak meg Olaszországban
Már több mint 10 ezren haltak meg Olaszországban
Meghaladta a tízezret szombat estére a Covid-19 halálos áldozatainak száma Olaszországban, így a járvány európai gócának számító ország gyászolja világszerte a betegség legtöbb áldozatát.

Savaria Fórum 29. évfolyam 38. szám - 2020.10.16.
Savaria Fórum 29. évfolyam 38. szám - 2020.10.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Gazdátlan betegek, ellátási zavarok várhatók
Elfogadhatatlan az orvosok és egészségügyi dolgozók számára a jogviszonyról szóló törvény. A kivezénylés, a választási kötelezettség állami- és magánellátás között lehetetlen helyzetbe hozza az orvosokat, a szakdolgozók jelentős részét, és ez által a betegeket is. Megkérdeztük egy orvos véleményét a témáról, aki negyven éve praktizál egy nyugat-magyarországi kórházban.
Pedagógusok Szakszervezete: három tanár halt meg eddig koronavírusban, az egyikük Vas megyei
A Pedagógusok Szakszervezete három olyan tanárról tud, akik igazoltan koronavírus-fertőzés következtében haltak meg.
Operatív törzs: Magyarországról korlátozás nélkül lehet Ausztriába utazni
Megváltoztak a személyforgalmat érintő beutazási szabályok Ausztriába szombattól, Magyarországról ugyanakkor korlátozás nélkül lehet beutazni Ausztriába, mert Magyarország pozitív jellegű biztonsági kockázati besorolást kapott - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese hétfőn online sajtótájékoztatón.
55 új fertőzött Vasban, 1293 Magyarországon, 33-an meghaltak
1293 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 33 krónikus beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A megyében a betegek száma 953-ról 1008-ra nőtt.
A Markusovszky kórház celldömölki telephelyén átmenetileg szünetelnek az ellátások
legfrissebbek
Elképesztő áron cserélt gazdát Ferenc József kalapja és orrcsiptetője.
A becsült ár többszöröséért, 25 300 euróért (9,2 millió forint) kelt el Ferenc József osztrák császár, magyar király kalapja egy hétfői bécsi árverésen.
Felhős és szeles szerda vár ránk
Éjszaka északnyugat felől tovább növekszik a fátyolfelhőzet, hajnalban az északkeleti völgyekben foltokban köd képződhet.
Földrengés és szökőár veszélyezteti Alaszkát
Szökőárriadót hirdettek ki hétfőn este Alaszkában egy 7,5-es erősségű földrengést követően.
Bíróságon támadja a Google-t az USA
Bepereli a Google-t az Egyesült Államok – írja a New York Times.
Szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi a 86-os főúton, Körmend és Egyházasrádóc