km/óra
  2023.06.04., vasárnap  •  Bulcsú napja
Súlyemelés: junior országos bajnok lett Boros Viktória

Súlyemelés: junior országos bajnok lett Boros Viktória

A versenyzők kitettek magukért a szombathelyi viadalon, ahol tizennégy országos csúcs született.

 

Az elmúlt hétvégén a vasi megyeszékhelyen rendezték meg a 2001 és 2008 között születettek számára a Súlyemelő Junior Országos Bajnokságot. A lányoknál kilenc, míg a fiúknál tíz súlycsoportban hirdettek győztest,és többen is kimagasló, klasszis teljesítményt tettek le az asztalra. A házigazda Haladás VSE versenyzője, Boros Viktória - aki nem mellesleg pár héttel ezelőtt korosztályos Európa-bajnoki címet szerzett - nagyon kiegyensúlyozottan versenyzett, s nem talált legyőzőre a 87 kg-os kategóriában. 

 

A lányoknál a az 59 kg-os súlycsoportban Árva Cintia hat alkalommal is megjavította egyéni legjobbját, magabiztosan megszerezve ezzel az aranyérmet, ráadásul ezzel a női abszolút ranglistán is az első helyen végzett. A fiúk mezőnyében a junior VB-ötödik Fekécs Szilárd remekelt, aki új, 295 kg-os országos csúcsot ért el összetettben. Rajta kívül a 67 kg-ban induló Újvári Lajosnak, a 96 kg-os súlycsoportú Zsédely Szabolcsnak, valamint a 81 kg-os kategóriát képviselő Nagy Zsoltnak is sikerült új korosztályos csúcsot teljesítenie. 

 

A 2021-es junior országos bajnokság győztesei:

Lányok:

49 kg: Eszenyi Fanni (Oroszlányi VSEE) 120 kg (50, 70)
55 kg: Kecskés Karina (FISZEJ SE) 135 (60, 75)
59 kg: Árva Cintia (Kecskeméti TE) 174 (77, 97)
64 kg: Illés Dóra (BKV Előre) 148 (67, 81)
71 kg: Szalai Lili (Oroszlányi VSK) 174 (79, 95)
76 kg: Fábián Léna (Szerencs) 131 (55, 76)
81 kg: Székely Alexandra (Kecskeméti TE) 146 (66, 80)
87 kg: Boros Viktória (Haladás VSE) 196 (91, 105)
plusz 87 kg: Mikhel Eszter (Oroszlányi VSK) 165 (75, 90)

 

Fiúk:

55 kg: Zolnai Lénárd (Oroszlányi VSK) 151 (66, 85)
61 kg: Huber Bence (Oroszlányi VSK) 184 (83, 101)
67 kg: Újvári Lajos (Testvériség) 243 (107, 136)
73 kg: Lepkó Bence (REAC) 228 (105, 123)
81 kg: Fekécs Szilárd (Békési TE) 295 (135, 160)
89 kg: Réti Márton (Tiszaúj SC) 238 (100, 138)
96 kg: Zsédely Szabolcs (Kisbér) 255 (109, 146)
102 kg: Czeglédi Balázs (Kazincbarcikai VSE) 270 (125, 145)
109 kg: Lucz Levente (Oroszlányi VSEE) 300 (130, 170)
plusz 109 kg: Mánomics Gergő (Kisbér) 260 (110, 150)

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
legfrissebbek
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet eljuttattak az MTI-hez.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
Elektromos zárlat okozhatott tüzet egy szombathelyi konyhában
A Március 15. térre riasztották a szombathelyi tűzoltókat és a mentőket, ahol egy második emeleti lakásból dőlt ki a füst. A házigazda nem volt otthon.
„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”
Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Vádat emeltek a lánnyal szemben, aki felgyújtott egy seprűt egy szombathelyi szupermarketben
A Szombathelyi Járási Ügyészség most közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú lánnyal szemben, olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.