km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Továbbra is nagyon fontos a koronavírus-fertőzésből gyógyultak vérplazmaadása

Továbbra is nagyon fontos a koronavírus-fertőzésből gyógyultak vérplazmaadása

A legtöbb településen továbbra is stagnál, illetve enyhén csökken a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - mondta az operatív törzs nevében megszólaló Galgóczi Ágnes a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online keddi sajtótájékoztatóján.

 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője beszámolt arról, hogy az 50. heti adatok alapján emelkedő tendenciát csak Szolnokon figyeltek meg. Az átlagosnál magasabb koncentrációt mértek Szolnok mellett Eger és Szombathely szennyvizében, ugyanakkor Békéscsabán, Debrecenben és Szegeden csökken a vírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte. Hozzátette: az eredmények kedvező tendenciát mutatnak, de továbbra is fontos betartani a járványügyi intézkedéseket.


Galgóczi Ágnes a koronavírus elleni oltóanyagokról szólva hangoztatta, hogy minden vakcina egyedi engedélyt kap az európai gyógyszerügynökségtől, dokumentációik nyilvánosak lesznek. Az alkalmazási előiratban minden, az alkalmazásra vonatkozó információ megtalálható majd, köztük az, hogy hány oltásból áll egy oltási sorozat, milyen korcsoportok olthatók be, milyen oltási reakciók várhatók, mik az ellenjavallatok, amelyek esetében nem alkalmazható a vakcina - sorolta.


Az osztályvezető kiemelte, hogy a koronavírus-fertőzésből gyógyultak vérplazmaadása továbbra is nagyon fontos a súlyos koronavírus-betegek gyógyulása érdekében. Ezért várják azon 18-60 év közötti gyógyultak jelentkezését, akik két hete tünetmentesek, nincsenek karanténban és nincs súlyos krónikus betegségük. A 60 év felettiek egyedi elbírálás alapján, kétlépcsős kivizsgálás után adhatnak vérplazmát - hangsúlyozta.


A szakember a járványügyi adatokat ismertetve elmondta: az elmúlt 24 órában 1893 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 285 763-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 107 többségében idős, krónikus beteg, velük együtt már 7237-en hunytak el a betegséggel összefüggésben. Kórházban 7845 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 597-en szorulnak gépi lélegeztetésre - fűzte hozzá.


Galgóczi Ágnes kitért rá, hogy Európa többi országában is zajlik a járvány, megfékezésére számos államban, köztük Németországban és az Egyesült Királyságban az eddigieknél is szigorúbb járványügyi intézkedéseket vezettek be.


Az osztályvezető a 2020/2021. évi influenzaszezonról azt mondta, hogy Magyarországon még mindenki élhet az infuenza elleni védőoltás lehetőségével, tekintettel arra, hogy eddig a rendelkezésre álló oltóanyagmennyiség három komponensű változatának 83, a három év alatti gyermekeknek adható típusának 36 százaléka fogyott el. Jelezte, hogy a 49. héten 7800-an fordultak háziorvoshoz influenzaszerű tünetekkel, a legtöbb megbetegedés a 15-34 és a 35-59 éves korosztályban fordult elő. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.