km/óra
  2024.10.07., hétfő  •  Amália napja
Sportkarácsony: a kiemelkedő tevékenységet folytatókat díjazta a város

Sportkarácsony: a kiemelkedő tevékenységet folytatókat díjazta a város

Idén a járványhelyzet és az általános rendezvénytilalom miatt nem tudták 24. alkalommal megrendezni Szombathely MJV Önkormányzatának Sportkarácsony jutalmazási ünnepségét, így az önkormányzat által alapított díjakat szűk körben vehették át a kitüntetettek a városházán. Az átadáson részt vett dr. Horváth Attila, Szombathely MJV sportért is felelős alpolgármestere és Tóth Kálmán, a Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport bizottság elnöke is, olvasható a város honlapján.

 

2020-ban Pünkösthy Csaba-díjban részesült Dragovics Jenő


„Pünkösthy Csaba-díj” adományozható annak a személynek, aki a szombathelyi utánpótlás, illetve szabadidős sport területén több éven át tartó kiemelkedő tevékenységet végzett.


Dragovics Jenő a Gyöngyöshermán-Szentkirály SE jogelődjeinél, a Postás SE, majd későbbiekben a Szombathelyi Távközlési SE-nél kezdte meg munkáját 1988-ban. Közbenjárásnak köszönhetően került az egyesület tulajdonába a sportpálya. A Sportcentrum 2000-ben történő felújítása is nagyban neki köszönhető, helyi lakosokkal és vállalkozókkal összefogva saját maguk újították fel a labdarúgó pályát és bővítették az öltöző épületét. A mai napig aktív tagja az Egyesület vezetőségének, elismert és nagyra becsült tagja a közösségnek. Szeretett egyesülete hazai és vidéki mérkőzésein napjainkban is jelen van, 33 év tevékenysége, támogatása elvitathatatlan.

 

2020-ban Unger József-díjban részesült Kovács László


„Unger József-díj” adományozható annak a személynek, aki a szombathelyi iskolai testnevelés és diáksport területén több éven át tartó kiemelkedő szakmai tevékenységet végzett. Kovács László 1987 óta a Zrínyi Ilona Általános Iskola testnevelője és matematikatanára, pedagógus pályája több mint három évtizede alatt többezer tanítványával szerette meg a mozgást, sportolók generációit nevelte fel. Az országosan is mintaértékű közoktatási típusú sportiskola program elindítója, szakmai vezetője, az utánpótlás-nevelés elismert szakembere, a városi diáksport-élet meghatározó egyénisége.


A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán matematika-testnevelés szakot végzett 1983-ban, majd a későbbiekben is képezte magát. Egyetemi kiegészítő szakot végzett testnevelésből, majd közoktatásvezetői szakvizsgát tett. Vallja, hogy a tudást folyamatosan meg kell újítani, ezért rendszeres résztvevője továbbképzéseknek, sportszakmai programoknak. Szívéhez legközelebb a labdarúgás áll, melyet a kiválasztástól az utánpótlás-nevelésen keresztül a versenyeztetésig a szívügyének tekinti. (25 éve szervezője és lebonyolítója a Járai Kupa kispályás labdarúgó emléktornának.) Felkészítő munkájának eredménye számos előkelő országos helyezés, csapatai rendszeres résztvevői a diákolimpiai versenyek, városi, megyei és sok alkalommal országos döntőinek.


Munkássága a diáksport területén is példa értékű, tanítványai a legszebb sikereket futsal és atlétika sportágakban érték el az eddigiekben. Rendszeres részt vesz diáksportesemények szervezésében, lebonyolításában. Többek között: Városi, Megyei sportnap, CSÓ-TÓ futás, Megyei tanár-diák versenyek, Városi Diákolimpia versenyek. A Városi Diáksport Bizottság tagja és az Általános Iskolai Labdarúgó szakág vezetője, valamint a Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Testnevelő Tanárainak Egyesülete elnökségi tagja. Aktív edzői pályafutása során többször díjazták, mint utánpótlás edzőt, valamint kimagasló testnevelő munkáját több alkalommal elismerték. 2007-ben a Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete emlékplakettjében részesült, 2009-ben iskolájával, a legjobb közoktatási típusú sportiskola díjat vehette át. Az elmúlt két évtizedben minden évben a város testkultúrájáért, sportjáért elismerésben részesült.

 

2020-ban A sport támogatásáért-díjban Szabó László részesült


„A Sport Támogatásáért-díj” adományozható annak a személynek, aki a város sportéletének fejlődése, egyes sportrendezvények, események megrendezése, a sport területén tevékenykedő személyek, sportolók munkájának segítése, lehetővé tétele érdekében kiemelkedő tevékenységével, áldozatvállalásával közmegbecsülésre tett szert.


Szabó László Mikosszéplakon született, gyermekkorát Győrváron töltötte. A gépipari technikumi érettségi után a Zalaegerszegi Ruhagyárban helyezkedett el. A nagyüzem jó iskolának bizonyult, az ott eltöltött tíz év alatt sok szakmai tapasztalatot szerzett. Szombathelyre 1966-ban házasságkötését követően került. A Háziipari Szövetkezet helyettes műszaki vezetője lett. 1972-től elnökként irányította a céget. Ezt követően a Sabina Rt. elnök vezérigazgatójaként végezte feladatát.


Szabó László közéleti tevékenysége is jelentős. 1982-től az újjáalakult Haladás Baráti Kör titkára volt, majd 1988-tól a szervezet elnöke lett.1984-től a labdarúgó szakosztály elnökségének tagjaként is segítette a város sportját. Társadalmi megbizatásai mellett a kultúra és a sport támogatását is mindig erkölcsi kötelességének érezte. Eddigi kitüntetései: 1988. A Munka Érdemrend arany fokozata, 2005. március 15. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje.

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak