km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Spanyolországba 75 százalékkal kevesebb turista érkezett júliusban mint egy éve

Spanyolországba 75 százalékkal kevesebb turista érkezett júliusban mint egy éve

Spanyolországba 2,5 millió külföldi turista látogatott el idén júliusban, 75 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

 

A legtöbben, 597 ezren a szomszédos Franciaországból érkeztek az év hetedik hónapjában, 58 százalékkal kevesebben, mint tavaly ebben a hónapban. Német turisták közül 432 ezren, a britek közül 377 ezren választották úti célként, előbbieknél ez 65 százalékos, utóbbiaknál 82 százalékos visszaesést jelent.
    

Az utazók első számú célpontja a Baleár-szigetek voltak, amelyet Katalónia és Valencia tengerparti tartományok követnek. A szigeteken a turisták csökkenése 75 százalékos volt, míg Katalóniában 81,6 Valenciában pedig 69 százalékkal kevesebb volt a külföldről érkezett látogató júliusban.
    

Az év első hét hónapjában 13,2 millióan utaztak a dél-európai országba, ami éves szinten 72,4 százalékos csökkenést jelent.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Katonatörténeti kiállítás, tárlatvezetéssel
Az egykori szombathelyi tűzoltók és katonák életéről, munkájáról sok relikviát őriznek a város katonatörténeti kiállításában, melyet a közösségi tér szervezésében sokan megnéztek a múlt héten, írja a Jászai Utcai Közösségi Tér Facebook-oldala.
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.