km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
Sokkal korábban kezdődhetett a Covid-járvány

Sokkal korábban kezdődhetett a Covid-járvány

Az amerikai hírszerzés szerint már 2019 novemberében megfertőződhettek vuhani virológusok.

 

A jelentés még Donald Trump elnökségének utolsó napjaiban készült, és tavasszal már volt néhány olyan nyilatkozat, amelyet ez is befolyásolhatott, de a jelentést csak most hozta nyilvánosságra az amerikai külügy – írta meg a Wall Street Journal.

 

Az Index szemléje szerint az időzítés alighanem nem véletlen: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) döntéshozói a következő napokban határoznak majd arról, hogy miként folytassák a koronavírus eredetére vonatkozó vizsgálataikat. Mint írták, a virológusok egyébként már korábban is azt feltételezték, hogy a vírus már 2019 őszén elkezdhetett terjedni Vuhanban. A kínai kormányzat viszont az első fertőzöttként egy olyan férfit tart számon, akit 2019. december 8-án regisztráltak betegként. 

 

A vuhani Virológiai Intézet számos vírustípust vizsgált 2019 végén, és az akkor keletkezett adataikat, feljegyzéseket nem hozták nyilvánosságra, emiatt még a szakemberek közül is sokan feltételezik azt, hogy akár a laborból is kiszökhetett a koronavírus. 

 

A kínai külügyminisztérium a történtekre reagáló közleményében is tagadta azt, hogy a vírus a laborból szökött volna meg, és épp a WHO által vezetett év eleji vizsgálat eredményeire hivatkoztak eközben.

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.