
Simple Női Liga: nagyot küzdött a Viktória, de nem tudott borsot törni a címvédő FTC orra alá
SIMPLE NŐI LIGA 14. FORDULÓ
VIKTÓRIA FC - FTC TELEKOM 0-3 (0-1)
Viktória FC: Schvirján – Csáki, Kis (Hécz), Kovács M., Pintér (Csejtei) – Nagy D., Németh M., Urbán, Varró, Gravencz (Csizmadia)– Kiss-Lantos (Mesterházy).
Edző: Markó Edina.
FTC: Barti – Gégény (Nagy V.), Gilbert, Ott – Nagy V., Fenyvesi, Zágonyi (Túróczy), Czellér (Nyíri) – Garcia (Mc Farland), Kubassova (Benkő), Edwards.
Edző: ifj. Albert Flórián.
Gólszerzők: Ott (30.), Kubassova (57.), Nagy V. (72.).
A Soroksár elleni siker után ismét hazai környezetben szállt harcba a bajnoki pontokért a Viktória FC. Az ellenfél nem volt más, mint a címvédő Ferencváros együttese. A találkozót megelőzően az NB III-as Haladás labdarúgói köszöntötték fel egy szál virággal Nemzetközi Nőnap alkalmából a két csapat játékosait, valamint a szakmai stábok hölgy tagjait. Ezután aztán rendkívül szomorú másodpercek következtek, ugyanis az 57 éves korában elhunyt Szabó Andreára, "Szaszára", a Viktória FC alapító tagjára, korábbi játékosára emlékeztek gyászszünettel a csapatok.
Az összecsapást a fővárosiak kezdték aktívabban, ám a szombathelyiek hálóőre, Schvirján Dóra bizonyította, hogy miért a korosztályos válogatott tagja: óriási bravúrral jelezte az FTC számára, hogy egyáltalán ne számítson könnyű találkozóra. Mezőnyfölényben futballoztak a vendégek, a házigazda védekezni kényszerült, de mindezt rendkívül stabilan, szervezetten tette, Kiss-Lantos Hanna pedig közel járt hozzá, hogy góllal fejezzen be egy gyors ellentámadást. Próbálkozott a címvédő, de vagy Schvirján Dóra védett, vagy a célzás nem stimmelt, továbbra is 0-0 állt az eredményjelző táblán. Ez az állítás egészen a 30. percig volt igaz, amikor Ott Eszter találatával lépéselőnybe került ifj. Albert Flórián csapata. Kisvártatva ismét Schvirján mutatott be bravúrt, a játékrész végén pedig Varró Vera kísérleténél a kapufa segítette ki a Ferencvárost, amely így 1-0-s előnnyel mehetett pihenőre.
A fordulást követően aztán ismét Schvirján Dóra pillanatai következtek, aki előbb másodperceken belül védett két hatalmasat, majd Fenyvesi Evelin kísérletét is hatástalanítani tudta. A Viktória egyáltalán nem adta fel a pontszerzés, vagy akár a győzelem reményét, igyekezett megbecsülni a játékszert és támadásokat vezetni, ám az 57. percben Kubassova megduplázta a különbséget és 0-2-re módosította az állást. A folytatásban Nagy Viktória lőtte ki a kapu jobb oldalát, már hárommal vezetett az FTC (0-3). Mindkét oldalon jöttek a változtatások, a hazai cserék jól szálltak be a mérkőzésbe, igyekeztek frissességet, sebességet hozni csapatuk játékába, több alkalommal pedig sikerült is hibára kényszeríteni, megzavarni a zöldmezesek játékosait. A találkozó utolsó szakaszára is maradtak események: Edwards a felsőlécet találta el, majd Schvirján Dóra védte ki a vendégek légiósának büntetőjét, a Ferencváros végül 3-0-s idegenbeli győzelmet könyvelhetett el. A Viktória derekasan helytállt, nagy csatára késztette a Fradit, ez azonban nem párosult pontszerzéssel.
A szombathelyi alakulat legközelebb jövő héten vasárnap, március 16-án lép pályára, méghozzá 14 óra 30 perces kezdettel a Budapest Honvéd otthonában.
Fotó: Pataki Gergő
Malomsoki Cintia

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.