km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Simeone nem hagyja ott az Atlético Madridot

Simeone nem hagyja ott az Atlético Madridot

Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője kijelentette, hogy nem hagyja el a futballklubot - írta a Marca.


A spanyol sportnapilap azután adott hírt az argentin szakvezető maradásáról, hogy a fővárosi gárda, amely címvédőként kezdte a szezont, egy fordulóval a vége előtt - egy ponttal megelőzve a Sevillát - a harmadik helyet foglalja el a La Ligában, és biztos BL-induló.


"Nincs miről beszélni. Ne aggódjatok, itt leszek, mint mindig" - jelentette ki a tréner, akinek a helyére az Atlético vezetősége nem keresett új edzőt, mert elégedett a munkájával.

Az 52 éves Simeone 2011. december 23-a óta dolgozik a madridiaknál, akikkel eddig hét jeles trófeát nyert. Kétszer - 2014-ben és 2021-ben - ünnepelhetett csapatával bajnoki címet, egyszer Király Kupát (2013) és egyszer spanyol szuperkupát (2014). Az európai klubfutballban legjelentősebb sikereként 2012-ben Európa-liga-győztes lett, az évben és 2018-ban pedig az európai szuperkupát hódította el együtteseivel. A Bajnokok Ligájában két ízben vezényelte el a döntőig az Atléticót, de 2014-ben és 2016-ban is be kellett érnie a második hellyel.


(mti, fotó: futballtango.blog.hu)

 

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.