km/óra
  2021.05.11., kedd  •  Ferenc napja
Segítséget nyújtanak az áldozatoknak

Segítséget nyújtanak az áldozatoknak

A legtöbben családi és kapcsolati erőszak, valamint vagyon elleni bűncselekmények miatt kérnek segítséget az Áldozatsegítő Központtól, amely Vas megyében három éve működik. A pandémia miatt az elmúlt időszakban kevesebb áldozattal kerültek kapcsolatba, mint korábban, hiszen nem lehetnek ott munkatársaik a rendőrségi várótermekben. Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Magyarországon 1993-től tartják ekkor az Áldozatok Napját.

 

Közvetlenül, de akár közvetetten (tanúként vagy családtagként) is válhat valaki bűncselekmény áldozatává. Ilyenkor a fizikai vagy lelki problémák mellett anyagi nehézségek is felléphetnek. Sérelem például a testi és lelki sérülés, az érzelmi megrázkódtatás, valamint a bűncselekménnyel okozott vagyoni kár. Az áldozatsegítő rendszer célja, hogy az érintettek megfelelő segítséget kapjanak problémájuk megoldásához, érvényesíteni tudják az őket megillető jogokat. Áldozatnak minősül az, aki a Magyarország területén elkövetett bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés sértettje, aki emiatt vagyoni, érzelmi hátrányt, kárt szenvedett el.


Ebbe a körbe sorolhatóak egyebek mellett a lopás, a rablás, a csalás, az emberkereskedelem, a különböző, de főként családi és kapcsolati erőszak sértettjei, beleértve a fizikai és a lelki bántalmazást is. Az internetes bűnözés, például a hackelés, az adathalászat, a sötét web használata és a közösségi médián keresztüli zaklatás, vagy a személyazonosság-lopás is komoly károkat okozhat.


Miben és hogyan tud támogatást nyújtani a sértetteknek az Áldozatsegítő Központ? – kérdeztük Kámán-Németh Martinát, az Igazságügyi Minisztérium Szombathelyi Áldozatsegítő Központjának koordinátorát.


– Azonnali pénzügyi segélyt, kárenyhítést, érzelmi támogatást, jogi segítséget, tanácsadást tudunk nyújtani. Szombathelyen a jelenlegi formájában három éve működik a Központ. 2019-ben 279 esetben nyújtottunk segítséget. Ez a szám azóta csökkent valamelyest, de leginkább azért, mert a koronavírus-járvány idején a munkatársaink és az ügyfelek egészségvédelme érdekében nem lehetünk jelen a rendőrségi várótermekben. Tehát ha valaki feljelentés miatt érkezik a hatósághoz, ott nem találkozhat velünk jelenleg. Januártól több ponton változott a jogszabály: ha az áldozat hozzájárul, a rendőrség kiadhatja adatait az Áldozatsegítő Központnak, így felvehetjük vele a kapcsolatot. Mikor valaki ilyen bűncselekmény áldozata lesz, ahol erőszakosság fellelhető, tehát nagyon kemény és traumatizáló események történnek, akkor általában nehezen mozdul segítségért, hiszen akár olyan mentális állapotba is kerülhet, ami nehezítheti, hogy önállóan érvényesítse jogait. Tehát sokkal jobb, ha valaki felajánlja, és nem neki kell utánamenni. Változás az is, hogy a sértettek az elkövetés után 8 napig kérhetnek krízissegélyt, és az állami kárenyhítés igénylésére is jóval hosszabb a határidő. A bűncselekmény elkövetésétől számítva korábban 5 napon belül kellett minden olyan dokumentumot benyújtani, amivel bizonyítható, hogy krízishelyzet áll fenn. Most ezt 8 napra tolta ki az állam. Illetve ugyanez a helyzet az állami kárenyhítésnél is, ami szintén a szándékos személy elleni bűncselekményeknél igényelhető kártérítési jelleggel. Ott 3 hónap volt eddig a határidő, most egy év áll rendelkezésre.


Az Áldozatsegítő Központ munkatársai tájékoztatják az érintetteket az állami segítségnyújtás részleteiről, segítenek a dokumentumok kitöltésében, és érzelmi támogatást is nyújtanak, a sérelem feldolgozásában pszichológus is közreműködik.


– Visszatérő ügyfelek is vannak, főleg, aki a pszichológusi támogatást igénybe veszi. Hiszen adott esetben előfordulhat olyan, akinél az átélt traumatikus élmény feldolgozása hosszabb ideig tart. Lehet, hogy megjelentek nála poszttraumás szindróma jelei, neki több segítség szükséges. Azt tapasztaltuk, hogy a kapcsolati bűncselekmények száma a 2019-es évhez képest valamennyire megemelkedett. Nem gondolom, hogy azért, mert annyival több kapcsolati erőszak fordult elő, inkább azért, mert egyre tájékozottabbak az emberek. Persze az, hogy vírushelyzetben bezárva élünk, sok esetben otthon dolgozunk, azt is jelenti, hogy az áldozatok nem tudnak kiszakadni a traumatizáló környezetből, még a munkaidejükben sem. Olyanok is jöhetnek hozzánk segítségért, akik még nem tettek feljelentést. Nem célunk az, hogy megijesszük a bántalmazottat, ahogy az sem, hogy ráuszítsuk a hatóságokat. Ellenkezőleg! Azt szeretnénk, hogy értesüljön a lehetőségekről, és éljen is ezekkel. Persze, ha nincs más mód, akkor például védett szálláshelyre juttatásban is tudunk segíteni.


Hétköznapi történetek címmel készült filmsorozat azokról a helyzetekről, amelyekről a legtöbbször az érintettek mélyen hallgatnak. Ilyen például a családi vagy kapcsolati erőszak is. A kisfilmekhez szakértői magyarázat is tartozik, például, hogy milyen problémával hova lehet segítségért fordulni. A 06 80 225 225 ingyenes zöldszám a nap 24 órájában hívható, a vansegitseg.hu oldal is információval szolgál. A szombathelyi Áldozatsegítő Központ a Thököly Imre utca 14. szám alatt található.
 

Savaria Fórum 30. évfolyam 17. szám - 2021.05.07.
Savaria Fórum 30. évfolyam 17. szám - 2021.05.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Több halálos áldozata van a Celldömölk és Mersevát közötti buszbalesetnek (frissítve)
Az elsődleges információk alapján személyautó és utasokat szállító autóbusz ütközött a 834-es úton Celldömölk és Mersevát között.
Megyei I. osztály: mindhárom dobogós nyerni tudott
A Sárvár a Lukácsháza, a Vép a Celldömölk otthonából vitte el a három pontot. A Király SE kiszakított a gólzsákot és egy híján egy tucat gólt szerezve nyert a Szarvaskend ellen. A Körmend egygólos sikert aratott a Csepreggel szemben a Jánosháza pedig a hét mérkőzés óta veretlen Büköt győzte le.
Maruzsa: minden készen áll az érettségi vizsgák megkezdésére
Minden készen áll ahhoz, hogy hétfőn elkezdődjenek az érettségi vizsgák, a kormány döntése értelmében néhány kivétellel csak írásbeli vizsgák lesznek az egészségügyi óvintézkedések betartásával - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
Szombathely megint kimarad a kompenzációból
Közben Debrecennek újabb közel 3 milliárd forint jut, Nyugat-Magyarországon Zalaegerszeg és Sopron is plusztámogatásra számíthat.
Gulyás: augusztusig kellenek a védettségi igazolványok
Augusztusig biztosan fennmaradnak a koronavírus-járvány miatti korlátozások a védettséggel nem rendelkezőknek - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.
legfrissebbek
Csonka Ernő: nem az ember a mérce
A százesztendős Csonka Ernő festőművész számára a csendet, a békét, a nyugalmat, a harmóniát párja, Gyöngyi asszony teremti meg szombathelyi, belvárosi, harmadik emeleti otthonukban.
Lehoczky Zsuzsa lett a Nemzet Színésze Törőcsik Mari után
Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a Nemzet Színészévé a cím jelenlegi birtokosai.
Buffon távozik a Juventustól
A világbajnok kapus, Gianluigi Buffon az idény végén elhagyja a Juventus labdarúgócsapatát, de egyelőre nem szeretne visszavonulni.
Jön a digitális védettségi igazolvány
Sajtóhírek szerint napokon belül letölthető lesz az app.
Két hónapig nem adnának fizetést az Inter játékosainak
Nagy gondok vannak Milánóban.