km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Segítséget kapnak a Fadrusz utcában élők

Segítséget kapnak a Fadrusz utcában élők

Megoldódni látszik a Fadrusz János utca rendbetétele, miután a közgyűlés a legutóbb úgy döntött: a felújítás költségeinek a felét átvállalja magára az önkormányzat, noha a terület nem a helyhatóság tulajdona.

 

A Fadrusz utcában élők kálváriája már a kétezres évek elején megkezdődött. A terület ugyanis magánkézben van: a beruházó Fadrusz Utcai Közműépítő Közösség 2001-ben kapott engedélyt az útépítésre, az utcát két esztendővel később, 2003-ban helyezték forgalomba. Az említett szervezet anno arra kérte a helyhatóságot, hogy vegyék át tőlük az utcát, ám egyrészt anyagi okokból kaptak nemleges választ, másrészt arra hivatkozva, hogy az utcát nem olyan pályaszerkezettel építették meg, mint amit az aktuális építési engedély előírt. Aztán később megszűnt a Fadrusz Utcai Közműépítő Közösség, így a területnek azóta nincs is valójában gazdája. Az út állaga évről évre romlott, valóban veszélyessé vált az említett szakasz. 


A májusi közgyűlésen aztán döntöttek a városatyák: a lakóknak létre kell hozniuk egy polgárjogi társaságot, amelynek az lesz első körben a feladata, hogy felmérje, mennyibe is kerülne az utca teljes felújítása. Aztán erre kérjen be árajánlatokat. A beruházást a társaság rendelné meg, ugyanakkor a költségek felét az önkormányzat magára vállalná. Ha a projekt lezárul, a helyhatóság átveszi majd a Fadrusz utcát saját kezelésbe.  


Ágh Ernő (Fidesz), a körzet képviselője természetesen örömmel fogadta a hírt. 


– Egy képviselő mindig boldog, ha a körzetében felújítás történik. A Fadrusz utcában ez hatványozottan igaz, hiszen nagyon hányattatott sorsú szakaszról van szó, amelynek jószerivel nincs gazdája immár hosszú évek óta. A legutóbbi közgyűlésen született megoldás nagyszerű hír az ott élőknek is, most már legalább látjuk, látják az alagút végét. Természetesen mindenben támogatom a polgárjogi társaság létrehozását, ahogy eddig is, eztán is bátran fordulhatnak hozzám az ott élő emberek. Valami tehát elkezdődött, és ha már az első lépésen túlvagyunk, akkor reményeink szerint pont is kerül ennek a hosszú történetnek a végére. Most tehát van teendőnk, bele is vetjük magunkat a munkába – fogalmazott a fideszes politikus, aki hozzátette: a körzetében még jó néhány útszakasz is felújításra szorul.  


– Leadtam egy terjedelmes listát a városvezetésnek, amelyben azok az utcák szerepelnek, amelyek hasonlóan gyatra állapotban vannak, mint a Fadrusz utca. A Petőfi-telepen több ilyen szakasz is van, sajnos. Kiemelném a Vidos József utcát, valamint a Halastó utca egy szakaszát – ezek rendbetételére is mielőbb forrást kellene garantálni – zárta szavait Ágh Ernő.  


Az üggyel kapcsolatban természetesen megkerestük a városvezetést is:  


– Egy több évtizedes kivitelezői mulasztás miatt nem bűnhődhetnek örökké a Fadrusz utcában élők. Ők is szombathelyiek, nekik is segíteni kell a mindenkori városvezetésnek – vélekedett lapunk megkeresésére dr. Horváth Attila (Éljen Szombathely!) alpolgármester, aki a Fadrusz utcával kapcsolatban az úgynevezett „Zanati-modellt” említette meg, némi különbséggel.  


– Zanaton hasonló volt a helyzet. Ott alkalmaztuk először azt a megoldást, amely szerint az ott élők létrehoznak egy polgári jogi társaságot, összeadják az útfelújításhoz szükséges összeg felét, a felújítás másik felét a város fizeti. Tulajdonképpen egy magánberuházás károsultjait segítjük ki közpénzből, de szerintünk ez így korrekt. Annyiban eltér a zanati és a Fadrusz utcai helyzet, hogy dr. Hende Csaba a választási kampányban azt ígérte a zanatiaknak, hogy nem kell egyetlen forintot sem beleadniuk az utcáik felújításába, mert a képviselő úr kormányzati pénzt szerez. Ez egyelőre nem történt meg, legjobb tudomásom szerint kormányzati döntés erről nincs, de bízom abban, hogy a képviselő úr tartja a szavát.   


– Célunk még ebben a ciklusban további – így többek közt Ágh Ernő képviselő úr által említett – utak rendbetétele is, jellemzően EU-s TOP+ források felhasználásával. Megjegyezném, hogy a kormány és Brüsszel feszült viszonya nem segíti elő a pénzek lehívását. Nem tudjuk, mikor fognak megnyílni az ablakok, de mi szokás szerint előre dolgozunk. Reményeink szerint a források megnyílásának pillanatában engedélyes tervekkel fogunk rendelkezni. Egyébként meg kell jegyeznem, hogy a Fadrusz utca is jó példa arra, hogy a jelenlegi városvezetés nem pártpolitikai alapon dönt útfelújításokról. Nem azt nézzük, hogy milyen színekben indult a képviselő, hanem, hogy milyen munkát végez, mennyire van szükség az adott fejlesztésre. Itt is látszik, hogy vannak képviselők, akik a körzetüket tekintik fontosnak, és vannak, akiknek az a fontos, hogy szerepeljenek. Vannak képviselők, akiknek a körzetében utak készülnek el, járdák újulnak meg, és vannak, akik Facebook-posztokban mérik a munkavégzés hatékonyságát, a választók meg majd eldöntik, hogy melyik a hatékonyabb módszer – zárta szavait az alpolgármester.

 

Krilov István   
Fotó: Nagy Jácint

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.
Ráküldték a Szuverenitásvédelmi Hivatalt Magyar Péterre
Külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy csütörtöki lapinformáció nyomán, a célpont Magyar Péter jogász, és az EP-választásokon induló Tisza Párt.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.
Lázár János is nagyon szeretné tudni, miért kapott kegyelmet K. Endre
Ezt az építési és közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta, az is elhangzott tőle: Varga Judit volt igazságügy miniszter tévedett vagy hülyeségeket beszélt a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen.