km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Schmidt Mária azt javasolja, az állami támogatást és az ingatlanvagyont is vegyék el a Magyar Tudományos Akadémiától

Schmidt Mária azt javasolja, az állami támogatást és az ingatlanvagyont is vegyék el a Magyar Tudományos Akadémiától

Nem tetszett neki, hogy néhány akadémikus felszólalt a miniszterelnök poloskázó beszéde ellen - írja a Népszava.

Schmidt Mária dühét az váltotta ki, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya bejelentette: amennyiben Orbán Viktor megjelenne a köztestület megalapításának 200. évfordulója alkalmából májusban tartandó ünnepi ülésen, a résztvevők jelentős része tiltakozásképpen elhagyná a termet – így tiltakoznának a kormányfő poloskázós beszéde ellen.

A történész a Látószögblogon megjelent írásában megjegyezte, hogy magánemberként vagy az illetékes tudományág művelőjeként persze joguk van véleményt nyilvánítani. Magyarországon vélemény- és szólásszabadság van, tehát nincs akadálya annak, hogy bármely kérdésben, így politikai ügyekben is megnyilatkozzanak. Ehhez szerinte csupán személyes bátorságra lenne szükségük. Ehelyett rendre az MTA intézményi tekintélye és kollektív védelme mögé bújnak, hogy illetéktelenségüket és gyávaságukat leplezzék - írja a Népszava..

Javaslom az egyetemi autonómia visszaállításának érdekében a tudományos minősítés visszahelyezését oda, ahol annak helye és szerepe van, vagyis az egyetemekre (...) Javaslom az MTA-tagság presztízsének megóvása érdekében, hogy a jövőben bekerülő tagok számára a tagság ne járjon más privilégiummal, mint azzal a tekintéllyel, amit ez a nagymúltú intézmény, a magyar tudományosság fellegvára nyújt. Az állam vonuljon ki az MTA finanszírozásából, vegye vissza a neki juttatott ingatlan- és egyéb vagyont, kivéve a székházat, amelynek méltó állapotáról gondoskodjon, ahogy arról is, hogy a félévenként összegyűlő akadémikusok méltó módon tudjanak tanácskozni. Ez felel meg a magyar tudományosság érdekének, a magyar tudományos élet hagyományainak” – zárta sorait Schmidt Mária.

Fotó: MTI

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Kamionok vonultak Peresztegre, itt földelik el a Rábapordányban leölt állatok tetemét
Pénteken kezdik meg a legújabb azonosított, rábapordányi fertőzött szarvasmarha állomány, és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek szállítását a Soprontól három falura lévő Peresztegre - írja a Telex.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Bódi Mária Magdolna: tablókon a vértanú életútja Szombathelyen
A Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpontba érkezett a Bódi Mária Magdolna életéről szóló utazó kiállítás.
Záporok, zivatarok rondíthatnak bele a szerdába
Délutánra 23-25 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Kosárlabda: drámai, kétszeri hosszabbításos mérkőzésen maradt alul a Falco az Albával szemben Székesfehérváron
A hazaiak őrült összecsapáson arattak 120-112-es, összesítésben egyenlítést érő győzelmet, a szombathelyiek ezzel első vereségüket szenvedték el a szezonban.
Kullancsszezon: ez a természetes olaj hatékonyabb a bolti szereknél?
Megérkezett a tavasz, és vele együtt a szabadtéri programok ideje – a kirándulások, kerti munkák szezonja. Sajnos ez egyben a kullancsszezon kezdetét is jelenti, a vérszívók pedig komoly betegségek hordozói lehetnek. Létezik természetes alternatívája a riasztószereknek, de a tudomány szerint nem mindegy, hogyan visszük fel a bőrre, ruhánkra.
Politico: felértékelődött az EU kiszámítható és stabil szerepe a világkereskedelemben
Brüsszel egyre inkább a globális stabilitás és partnerség központjává válik, ahogy a világ országai az Európai Unióval keresik az együttműködést Donald Trump hivatalban lévő második elnöksége és az általa képviselt, illetve már érezhető protekcionista kereskedelmi politika idején – írja a Politico brüsszeli hírportál Ursula von der Leyen bizottsági elnökre hivatkozva.