km/óra
  2024.02.24., szombat  •  Szőkőnap napja
Schaeffler Arena Savaria: névadó szponzort kapott a szombathelyi sportcsarnok

A Schaeffler Arena Savaria nevet viseli a szombathelyi Sportcsarnok öt évig: a német cégcsoport szombathelyi vállalata pénteken kötötte meg az erről szóló szerződést a várossal és a sportiskolával. 

A sajtótájékoztatón Szigeti Tibor, Schaeffler Savaria Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a cég 27 éves szombathelyi működése során rengeteg segítséget kaptak a várostól és a megyétől, a támogatással ebből szeretnénk most visszaadni. A megállapodás méltó Szombathelyhez és a Schaefflerhez, fogalmazott az ügyvezető. A cég pedig a település és a megye legnagyobb munkáltatójaként a szponzorációval viszonozza a segítséget. 

A cég és a város együttműködése a sportra is kiterjed Fotó: Nagy Jácint

Dr. Nemény András  polgármester felidézte, hogy négy éve, még a beiktatása előtt az első útja a Schaefflerhez vezetett. A megbeszélés során kiakaluló kölcsönös bizalom gyümölcsöző időszakot eredményezett a nehéz időkben is. A város szempontjából is jó, hogy egy nagy cég példát muntat a minőségi foglalkoztatásból, a Schaeffler pedig hazai munkavállalóknak biztosít jó munkafeltételeket, mondta a polgármester.
 
A vállalat több városi kezdeményezést is segített, az Arena Savaria esetében öt esztendőn át évi 100 ezer euró (38-39 millió forint) összeget fizet a névadásért.

Mindez olyan terület, amely sokakat érint a szombathelyiek közül: a sportolókat, a sportiskola növendékeit, a Falco-szurkolókat, tette hozza dr. Nemény András.

Kovács Cecília, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója is üdvözölte a megállapodást. Arról számolt be, hogy a sportiskola 5-600 gyerek sportolásának a feltételeit teremtei meg nem látványsportnak számító sportágakban is, utóbbiakra nem tudnak TAO-támogatást lehívni - támogatás ezenek a működéséhez nyújt nagy segítséget. 

Fotók: Nagy Jácint

kapcsolódó cikkek
23,5 milliárd forintos beruházással épít a Schaeffler új gyárat Szombathelyen

A Schaeffler-csoport 23,5 milliárd forintos beruházással új gyárat épít Szombathelyen, 150 új munkahelyet teremtve, amelyhez a kormány 5 milliárd forint vissza nem térítendő készpénz-támogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Új korszakot nyit a Schaeffler-beruházás: aláírták a szerződést a várossal

30 hektárnyi területet vásárol az autóipari beszállító Schaeffler-csoport Szombathelytől, hogy új gyáregységben növelje az elektromos autók komponenseinek gyártási kapacitását. A megállapodást pénteken írták alá.
Nagyberuházások: módosította a kormány a tervezetet, nem veszik el a Schaeffler-beruházást Szombathelytől

Nem vonatkozik a megyei jogú városokra a Semjén Zsolt által jegyzett törvényjavaslat, amely a megyei önkormányzatokhoz rendelte volna az 5 milliárd forint feletti helyi nagyberuházások feladat- és hatásköreit, illetve az ezekből befolyó adóbevételt, derült ki a kormány tájékoztatásából.
A holnap gyára: átadták a Schaeffler-csoport új üzemét Szombathelyen

23,5 milliárd forintból alig másfél év alatt épült meg Szombathelyen a Schaeffler új gyáregysége. A „Holnap Gyára” a cégcsoport új koncepcióját képviseli nemcsak azért, mert a jövőbe mutató e-mobilitás jegyében az elektromos gépjárművekhez gyártanak itt alapdarabokat és alkatrészeket, hanem mert a fenntarthatóság jegyében épült a telephely. A város és megye legnagyobb foglalkoztatója az új gyárban 150 új munkahelyet is teremt, az új üzemet pénteken adták át.
Logisztikai csarnok és iroda: több mint 5 milliárdos fejlesztésbe kezd a Schaeffler Szombathelyen

Új logisztikai csarnokkal és irodaépülettel bővül az első szombathelyi Schaeffler üzem: a több mint 5 milliárd forintos beruházás során mintegy 6.200 négyzetméteren alakítják ki a logisztikai csarnokot, a főépület 2.200 négyzetméteres lesz. A fejlesztés a szombathelyi önkormányzat is támogatta.
Elkészült a szombathelyi Schaeffler napelemparkja

A 8000 paneles napelempark már működik.

Savaria Fórum 33. évfolyam 6. szám - 2024.02.16.

tematikus oldalak