km/óra
  2021.12.03., péntek  •  Ferenc napja
Savaria Napok és Borfesztivál: koncertek, hagyományőrzők, előadások a háromnapos programsorozatban

Savaria Napok és Borfesztivál: koncertek, hagyományőrzők, előadások a háromnapos programsorozatban

Már javában készülődnek a szervezők a szombathelyi Fő téren a Savaria Napokra: a hagyományos Karnevált tavaly és idén a járványhelyzet és a szabályok miatt nem lehetett megtartani, a város lakói mégsem maradnak programok nélkül. A térre kikerültek az árusítóbódék, a színpadot is építik már.

Megkezdték a pavilonok és a színpad felállítását a szombathelyi Fő téren: péntektől a városközpontban és több helyszínen is (Iseum, Történelmi Témapark, a Berzsenyi téren berendezett Folkudvar, Romkert stb.) különböző programok és árusok várják látogatókat  a Savaria Napok és Borfesztivál. Több zenekar is fellép:  Mágikus Mintha, KFT. Zenekar, Stereo Swing, Budapest Bár, Soulwave, Ocho Macho zenél majd a hétvégén, a Történelmi Témaparkban pedig ismét hagyományőrzők várják a vendégeket.  Utóbbi helyszínen a Nova Roma nemzetközi kulturális hálózat közreműködésével egy Volturnalia szertartást láthat a nagyérdemű. (Volturnus, a források, kutak, folyók és patakok istenének ünnepét az ókori Rómában augusztus 27-én rendezték, az államvallás 15 főistenének egyike volt, és ünnepét nagy tiszteletadással ülték meg..) Az ingyenesen megtekinthető szertartás 18.00 órakor kezdődik, melyen részt vesz (és szerepet is kap) Horváth Soma, Szombathely kultúráért is felelős alpolgármestere.


A háromnapos programsorozatot hivatalosan a Fő téri nagyszínpadon nyitja meg dr. Nemény András,  polgármester pénteken 19.00-kor, a szombathelyi színészzenekar, a Mágikus Mintha koncertje előtt.


A rendezvénysorozat programja a csatolt mellékletben olvasható.

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 30. évfolyam 43. szám - 2021.11.26.
Savaria Fórum 30. évfolyam 43. szám - 2021.11.26.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Holtan emeltek ki egy férfit a Gyöngyös-patakból a Sportház mögött
Egy Gyöngyös-patakban fekvő férfi miatt riasztották a tűzoltókat csütörtök reggel az AGORA Művelődési és Sportház mögötti területre, írja a 112Press. A szerencsétlenül járt ember életét már nem sikerült megmenteni.
Ausztria: országos zárás maximum 20 napig, jövőre kötelező lesz az oltás
Újabb, mindenkire kötelező zárlatot vezet be hétfőn 0 órától Ausztria maximum 20 napos időszakra, jövőre pedig kötelező lesz oltás - az Unióban elsőként. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették pénteken délelőtt, a kijárási tilalom szabályai hasonlóak lesznek, mint korábban voltak.
Meghaladja a nyolcezret a napi fertőzésszám
Vas megyében 141 koronavírusos beteget regisztráltak szerdára.
A britek elfogadják a kínai vakcinát
A brit kormány november végétől azokat a beutazókat is beoltottnak tekinti, akik egyes kínai, illetve indiai gyártmányú vakcinákból kapták meg a koronavírus elleni oltás teljes dózisát – közölte a brit közlekedési minisztérium.
Közgyűlés után: hosszas viták a város anyagi helyzetéről
A kevés napirendi pont ellenére estig eltartott a csütörtöki közgyűlés, a képviselők hosszan vitatkoztak a város anyagi helyzetéről és jövőbeni kilátásairól. Ez volt a fő téma az ülést követő sajtótájékoztatókon is.
legfrissebbek
Futsal Bajnokok Ligája: a hajrában kapott ki a Haladás a spanyol ezüstérmestől
A magyar bajnoki címvédő igencsak megnehezítette a Levante dolgát.
Vaskeresztes: nem volt hiány Szent Márton-eseményekből
Az elmúlt két szombaton Szent Mártonnal kapcsolatos eseményeknek adott otthont Vaskeresztes. Október 13-án – a település írásos említésének 800. évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozat részeként – identitást erősítő Szent Márton-estet tartottak a településen, a múlt szombaton pedig Libabált tartottak a faluban. 
Sé: elmaradnak a rendezvények
A Mikulásváró rendezvényt sem tartják meg.
Növekedésnek indult a németországi farkasállomány
Jelentősen megnőtt a farkasok száma Németországban: a hivatalos adatok, amelyek az áprilisban záródó egy évet rögzítik, 157 falkát regisztráltak, 27 párt és 19 magányos egyedet.
Az eső után jöhet a napsütés pénteken
A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul holnap.