km/óra
  2025.03.24., hétfő  •  Gábor, Karina napja
A Savaria Karnevál után már Lengyelországban versenyez Halász Bence

A Savaria Karnevál után már Lengyelországban versenyez Halász Bence

Az olimpiai ezüstérmes Halász Bence negyedik lett férfi kalapácsvetésben a Chorzówban zajló atlétikai Gyémánt Liga-viadal nyitó számában.

A Savaria Történelmi Karnevél pénteki napjának egyik ünnepélyes eseményeként immáron nagy tömeg előtt is köszöntötték Szombathely 2024-es párizsi olimpikonjait, valamint felkészítőiket, akik ezúttal is büszkeséget, dicsőséget hoztak a város számára. Az olimpiai ezüstérmes Halász Bence, Gyurátz Réka, Varga Donát, Rába Dániel és Ligeti Dániel hatalmas tapsvihar közepette vonult fel a Fő téri nagyszínpadra. Az ováció után Halász Bencével egy rövidebb interjú is készült, melyből többek között azt is megtudhattuk, hogy Németh László mesteredző volt rajta kívül az első, akinek a kezébe került az ezüstérem, valamint azt is, hogy jó magyar szokás szerint házi pálinkával koccintottak a döntő és a gyönyörűen csillogó medál megszerzése után, amely éppen Bence születésnapjára esett.

Ezt követően dr. Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere vette át a szót, aki a remek sportolók méltatása után Halász Bencét Savaria Bajnoka címmel tüntette ki, melyhez egy arany babérkoszorú is párosult, Ligeti Dánielnek pedig – aki a városházi köszöntésen nem tudott részt venni – elismerő oklevelet adott át. Majd a városháza előtt, a Bajnokok terén folytatódott az ünneplés, ahol beszélgetni is lehetett a sportolókkal, és nem maradhattak el a közös képek, na meg az aláírások, a nap zárásaként pedig a felvonuláson is megünnepeltük Halász Bencét, aki a második bigán foglalhatott helyet.

Vasárnap pedig már ismét a versenyé volt a főszerep: az olimpiai ezüstérmes kalapácsvető negyedik lett fa Chorzówban zajló atlétikai Gyémánt Liga-viadal nyitó számában. A kalapácsvetés nem GyL-szám, ugyanakkor a Szilézia Stadionban a férfiaknak és nőknek is rendeznek versenyt – írja az MTI.

A férfiaknál öten, a párizsi játékok három dobogósa, a bajnok kanadai Ethan Katzberg, Halász, illetve a bronzérmes ukrán Mihajlo Kohan, valamint a két lengyel sztár, a tokiói játékok aranyérmese, Wojciech Nowicki és az ötszörös világbajnok Pawel Fajdek léptek dobókörbe.

Az eredményeken meglátszott, hogy a csúcsformán már túlvannak a dobók. Halász Bence 74,31 méterrel kezdett, majd két érvénytelen kísérlet után egy 74,86-os, ötödikre pedig egy 76,05 méteres dobás következett. Mivel hatodikra ismét hibázott, a szombathelyiek klasszisa 76,05-tel fejezte be a viadalt a 80,03-ig jutott Katzberg, a 79,85 métert elért Kohan, valamint Nowicki mögött, akinek szintén 76,05 volt a legjobbja, ám második kísérlete erősebb volt Halászénál.

Fotó: Bonyhádi Zoltán

kapcsolódó cikkek
Rengetegen köszöntötték az ötkarikás ezüstérmes Halász Bencét és a szombathelyi olimpikonokat a Savaria Karneválon
Rengetegen köszöntötték az ötkarikás ezüstérmes Halász Bencét és a szombathelyi olimpikonokat a Savaria Karneválon
A Dobó SE Eb-és vb-ezüstérmes, s most már olimpiai második klasszisa, valamint klubtársai és az elnyűhetetlen Ligeti Dániel is boldogan álltak a rajongók, érdeklődők rendelkezésére és nemcsak saját sportágukban, de aláírásosztásból és fotózkodásból is csillagos ötösre vizsgáztak a Bajnokok terén.
Olimpikon a bigán – Ilyen volt a XXIII. Savaria Karnevál pénteki felvonulása (képgaléria)
Olimpikon a bigán – Ilyen volt a XXIII. Savaria Karnevál pénteki felvonulása (képgaléria)
Kegyesek voltak az istenek, kellemes nyári időben utazhattunk az időben augusztus 23-án pénteken 19 órakor a XXIII. Savaria Karnevál jelmezes felvonulásával. A hagyományos felvonulás időkereke kétezer esztendő történelmi korait, a rómaiaktól a második világháborúig terjedő időszak kiemelten fontos szereplőit és eseményeit vonultatja fel előttünk a belváros ünnepi kulisszái között.

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak