
Savaria Floriadae és Savaria Parcum: virágkötők és kertépítők mutatták be tudásukat
Hodvogner Csaba, a Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola igazgatója elmondta, a tavasz jötte és ez a verseny immár 36 éve összekapcsolódik náluk. Diákjaik szép sikereket értek el, az elmúlt tíz évben kilencszer képviselte hermanos tanuló Magyarországot a nemzetközi versenyen vagy a virágkötészetben vagy pedig a parképítésben.
Németh Ákos tanácsnok ünnepi beszédében kifejtette: egy olyan világban, ahol minden az adatokról, a robotikáról és a mesterséges intelligenciáról szól, menő egy olyan rendezvény, amelynek középpontjában a természet áll. Az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, Bagdán Boglárka pedig úgy fogalmazott, ez a verseny számára a tavasz beköszöntését jelenti.
A virágkötők versenyére négy iskolából 18 diák nevezett. A négyből három egyéni kategóriában, valamint az összesített egyéni kategóriában is a Herman-iskola tanulója, Barasits Dávid lett az első, a csapatversenyben pedig iskolatársával, Horváth Bálinttal közösen végeztek az élen.
Az iskola udvarán kialakított helyszínen a 14 parképítő csapatnak egy látványos kiskertet kellett felépíteni. A 24 versenyzőnek 16 négyzetméteres területen terméskővel, térkővel, faanyaggal és növényekkel kellett dolgozniuk. Az idei Savaria Parcum győztese a Herman Ottó-iskola két diákja, Horváth Áron és Bödör Ákos lett.
A virágkötő verseny győztese, Barasits Dávid képviseli majd Magyarországot a 2026-os World Skills versenyen Sanghajban.
Fotó: Bonyhádi Zoltán

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.