km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Harminchat sakkcsata a városházán

Harminchat sakkcsata a városházán

Harminchat asztalon csapott össze a Haladás VSE és az Ajka együttese három ligában vasárnap délelőtt a városházán. Tóth Kálmán, a sportbizottság elnöke kiemelte: a Nyitott Városháza programsorozat részeként került a verseny az önkormányzat székhelyére. Sok érdeklődőt vonzott a nívós sportesemény.

A Szombathelyi Haladás VSE sakkcsapata vasárnap délelőtt fogadta az Sentimento-Ajka csapatát hazai bajnoki mérkőzés keretében. A két egyesület mindhárom csapata egy időpontban kezdte a mérkőzést (Szuperligás, NB 1-es és NB 2-es bajnokságban összesen 36 táblán). A meccsnek a Városháza Házasságkötő terme adott otthont. Az eseményt Tóth Kálmán, a Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság elnöke nyitotta meg.

- Pergel László, a Haladás VSE Sakk-szakosztályának vezetője keresett meg minket azzal, hogy otthonául szolgálunk-e e kivételes összecsapásnak. Egyedülálló meccs lesz a mai, ugyanis csak a Hali és az Ajka indít együtteseket mindhárom osztályban. Azt gondolom, hogy ez a nívós sportesemény is méltán passzol a Nyitott Városháza programsorozatához, hiszen továbbra is azt valljuk: a városháza valamennyi szombathelyié – mondta Tóth Kálmán.
Pergel László azt emelte ki: örömükre szolgál, hogy a városházán rendezhették meg e kiemelkedő fontosságú bajnoki fordulót.

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
A filmek gyógyító erejéről lesz szó a Zeneműtári találkozások új eseményén
Borbély Zsuzsa irodalom- és filmterapeutával Zoványi Ibolya könyvtáros beszélget a Berzsenyi könyvtárban április 30-án 17 órakor.
Vádat emeltek három boncmester ellen (videóval)
A Fővárosi Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt emelt vádat három boncmester, egy segédboncmester és egy adminisztrátor ellen – írja az Ügyészség.hu.
A táncparkettről a nemzetközi zsűrik világába - Rimányi Judit táncpedagógussal beszélgettünk
Gyermekkora óta minden a tánc körül forgott: édesanyja nyomdokaiba lépve versenytáncos, aktív táncos évei után nemzetközi versenyek zsűritagja és a Rimányi Táncstúdió vezető-tanára. Rimányi Judittal – aki nemrég a Litván Nemzeti Bajnokságról tért haza – táncról, pontozásról, versenyekről beszélgettünk.
Halmosi Zoltán Vas Vármegyei Kupa: a harmadosztályú Szakonyfalu már az elődöntőben, a Király SE és a Vép is ott van a legjobb négy között
Az egyetlen, még kiadó elődöntős helyért körmérkőzéseket vív egymással a Sárvár, a Söpte, valamint a Rábatótfalu.
Influenza: 9800-an fordultak orvoshoz a múlt héten
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 8-14. között 9800-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján közzétett jelentésében.